Kisvasúttal veszélyeztethetik Magyarország egyik legféltettebb természeti értékét

Ország

Vasútépítő munkagépek zaja verheti fel hamarosan Magyarország legnagyobb  érintetlen erdejének csendjét – figyelmeztet a WWF Hungary.

A szervezet az Emberi Erőforrások Minisztériuma stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára, Sölch Gellért nyilatkozata, valamint egy közzétett kormányhatározat alapján biztosra veszi, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó börzsönyi Csarna-völgy jelenleg fokozottan védett részén is kisvasút épülhet, aminek súlyos természetvédelmi következményei lehetnek.

Az ország legnagyobb méretű fokozottan védett erdejéről van szó! Negyven éve nem történt itt fakitermelés, ami ekkora területen egyedülálló az országban. 2012-ben sikerült az erdő háborítatlanságát megőrizni, a fakitermelési szándék ellenére. Most azonban ismét veszélybe kerülhet a Csarna-völgy

– mondta Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője.

Mióta a völgyben felhagytak a fakitermeléssel, ritka és veszélyeztetett élőlények költöztek ide vissza. Ilyen például

a fekete gólya, a fehérhátú harkály, az uráli bagoly vagy a parlagi sas. A Börzsöny szalamandraállományának egyharmada található meg itt, a kristálytiszta vizű patakban pedig előfordul a Petényi-márna és a kövi rák. Néhány éve a hiúz is visszatért a völgybe – amely különösen alkalmas élőhely a korábban a kihalásig vadászott, ritka ragadozó számára.

Ráadásul a Börzönyben már van öt kisvasútvonal, az újonnan építendő 3,5 kilométer már ezekhez nem tud mit hozzátenni – csak elvenni az élővilágtól.