Gundel Takács Gábor kitálalt: ezt nem vette be a gyomra a köztévénél

Ország

Új műsorokban láthatjuk Gundel Takács Gábort. A Viasat3 KédezŐ című vetélkedőjét és a Spíler2 egyik sportműsorát is ő vezeti. A tévés nagyinterjút adott az Indexnek.Gundel a KérdezŐ című műsorról azt mondta, ez már más, mint a nyolcvanas években, amikor egy tudás alapú vetélkedőben be lehetett ültetni egy embert a székbe, és gyakorlatilag show elemek nélkül nyomták végig. Ma már szükség van szórakoztatóbb és lazább hangvételre.

Az interjú során arra is kitértek, hogy mi volt Gundi számára az utolsó csepp, ami arra késztette, hogy otthagyja a közmédiát. Mert amikor 2006-ban visszakerült a királyi tévébe, úgy voltam vele, hogy innen megy nyugdíjba – erre tíz évvel később, 52 évesen fel kellett állnia.

Az, hogy politika alapon nem engedtek valakit játszani a Maradj talpon!-ban. És nem jobbikos képviselő volt, hanem a Jobbik ifjúsági tagozatának az alelnöke. Se az arcát, se a nevét nem ismerte senki

– felelte a műsorvezető, majd hozzátette,

és ha maradok, akkor a műsor arcaként legitimizálom a döntést. Erről szó sem lehetett, egy szórakoztató műsorban nem lehet politikai alapon diszkriminálni senkit, főleg, ha nem közszereplő. Mondtam a főnökeimnek, hogy ez nem fog menni, hacsak azt nem mondják, hogy bocs. Nekem mondták, de sem a nézőktől, sem a játékostól nem kértek bocsánatot. Hát, én meg eljöttem.

Arra a kérdésre, hogy ha az MTVA-ból a politika miatt jött el, akkor miért ment el a TV2-höz, Gundel azt válaszolta, vannak műfajok, amiket távol kell tartani a politikától, mert a magyar közélet hihetetlenül átpolitizált. Bár dolgozni akart, az RTL Klub nem hívta. A TV2-vel pedig kötött néhány kompromisszumot.

Az Áll az alku miatt szerintem engem senki nem skatulyázott be TV2-esnek. Természetesen, ha a TV2 hozott volna egy olyan politika alapú döntést, mint az MTVA, onnan is felálltam volna, de itt ilyesmi nem történt

– szögezte le Gundel Takács Gábor, aki azt is elárulta, ha a szórakoztató és a sportműsorok vezetése közül kellene választania, utóbbi kategória lenne a befutó.