A tudományos élet függetlenségéért tüntetett a Momentum Mozgalom az MTA előtt

Ország

A tudományos élet függetlensége mellett tüntetett a Momentum Mozgalom pénteken Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épülete előtt.

Az Álljunk ki a tudásért! címmel meghirdetett demonstráció néhány száz résztvevője előtt Cseh Katalin, az ellenzéki párt elnökségi tagja azt mondta, hogy

a tudósoknál jobb helye van a pénznek, mint a kormánynál. A független intézmények egy megfelelően működő állam alapjait képezik

– tette hozzá.

Sok katasztrófafilm kezdődik úgy, hogy a tudósok mondanak valamit, a kormányok pedig nem hallgatnak rájuk – jelezte Cseh Katalin, megjegyezve: őt erre emlékezteti a jelenlegi helyzet. Eddig az MTA rendelkezett a kutatóintézetek pénze felett, mostantól azonban a kabinet maga akar beosztani 28 milliárd forintot – mondta. Véleménye szerint ha hagyják működni a tudományt, csodákra képes.

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetében dolgozó Szűcs Zoltán Gábor azt hangoztatta, hogy most a személyes kiállásnak van itt az ideje. Az Akadémia a megalapítása óta igazi nemzeti intézménnyé vált, amely mindig keményen dolgozott az ország megújulásáért, felemelkedéséért – jelentette ki. Közölte, hogy felháborította a Figyelő támadása több kollégájával szemben. Az erősebbnek nincs mindig igaza, az erőszakkal szemben az igazság mellett kiállni néha nem csupán helyes, de egyenesen kötelesség – hangoztatta Szűcs Zoltán Gábor.

Gyetvai Viktor diáktüntető úgy fogalmazott, hogy az MTA épülete magasabb, mint a kormány intelligenciája. Az Akadémia társadalomtudományi kutatásai nyilvánvalóvá tették például a szegénység okait, törvényszerűségeit

– emelte ki.

Berg Dániel momentumos politikus azt mondta, hogy egy jól működő rendszerben a tudomány és a művészet külön áll a mindenkori hatalomtól.

Az esemény Facebook-oldalán azzal hívtak fel a véleménynyilvánításra, hogy az MTA büdzséjének nagy részének felhasználásáról innentől kezdve az újonnan létrejött Innovációs és Technológiai Minisztérium dönthet.