Szegedi baleset szemtanúit keresi a rendőrség

Ország

A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy autóvezető azonosításában, aki Szeged belterületén egy kerékpárossal ütközött, majd a helyszínről elhajtott.

A Szegedi Rendőrkapitányság 06010/1632/2018. bűnügyi számon, segítségnyújtás elmulasztása vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Az ismeretlen forgalmi rendszámú Suzuki Swift személyautó vezetője 2018. április 19-én 15 óra 30 perckor Tápé felől közlekedett a Felső Tisza-parton, ahol az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla ellenére elé kanyarodó kerékpárossal ütközött. A balesetben a biciklis elesett és megsérült.

A Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya (6722 Szeged, Párizsi körút 16-22.) a baleset körülményeinek tisztázása érdekében kéri a gépkocsivezető, illetve a közlekedési baleset szemtanúinak jelentkezését személyesen, vagy telefonon a 06-62-562-400-as hívószámon, a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A névtelenség megőrzése mellett is bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán.