Újra felfedezett klasszikusok és kortárs művek a Szegedi Nemzeti Színház műsorán

Ország

Újra felfedezett klasszikusok és kortárs művek szerepelnek majd a Szegedi Nemzeti Színház következő évadjának műsorán, az előbérletezés május 14-én kezdődik – jelentette be Barnák László, a teátrum megválasztott főigazgatója hétfőn a Tisza-parti városban.

Az intézményt július 1-jétől irányító színész-rendező a 2018/2019-es évadról tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Nagyszínház első bemutatója október 5-én rendhagyó módon prózai darab, Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátéka lesz az új tagozatvezető, Horgas Ádám rendezésében.

A Szegedi Kortárs Balett Orfeusz és Euridiké című produkciójának koreográfiáját Enrico Morelli készíti, ezt egy koprodukciós operabemutató, a Figaro házassága követi november 3-án Szabó Máté rendezésében.

November 17-től a Szaffi című zenés mesejátékot tűzi műsorára a színház. A Toronykőy Attila által színpadra állított premiert a Valahol Európában című musical követi, melyet Szőcs Artur rendez.

Az évad második gyermekeknek szóló darabja Litvai Nelli Világszép nádszálkisasszony című zenés mesejátéka lesz 2019 februárjában. Negyedszázada szerepelt utoljára a szegedi teátrum műsorán a Bajazzók és a Parasztbecsület, a két egyfelvonásos operát Halasi Imre állítja színpadra jövő tavasszal. Májusban előbemutatóként láthatja a közönség Alföldi Róbert rendezését, Bulgakov Álszentek összeesküvése című színművét.

A Kisszínházban az évad Örkény István Tótékjával indul, majd Lukáts Andor rendezi Závada Pál Utolsó üzlet című művének ősbemutatóját. 2019 elején a szegedi Molnár László Szép Ernő Május című darabjából készített operáját mutatják be párban Donizetti Farsangi kalamajkájával, majd Galambos Péter rendezésesében Michael Frayn Függöny fel! című vígjátéka következik. A Szegedi Kortárs Balett februártól játssza Juronics Tamás Homodeus munkacímű koreográfiáját. Márciusban tartják a középiskolások számára meghirdetett ifjúsági előadás, Alekszndr Molcsanov A gyilkos című művének premierjét. Az utolsó bemutató pedig Daniel Keyes Virágot Algernonnak című színműve lesz Horgas Ádám rendezésében.

A színház május 14-től előbérletezést indít, a közönség június 8-ig tavalyi árakon válthatja meg belépőit.

Az intézmény új vezetése kiemelten fontosnak tartja a színházi nevelést. Folytatódnak a feldolgozó foglalkozással egybekötött osztálytermi előadások, melyek aktív résztvevői a diákok. A repertoáron szereplő darabok sora Csehov Sirály című drámájának kétszereplős változatával bővül a következő évadban.

Kállai Ákos színházpedagógus elmondta, hogy az általános, illetve középiskolásoknak színjátszókört szerveznek a Szentivánéji álomra épülő foglalkozásokkal, és drámajátszóház is indul, amely kreatív kikapcsolódást kínál a felnőtteknek.