Jön az Európa Nap

Ország Világ

Minden évben május 9-én rendezik meg az Európa-napot, az európai béke és egység ünnepét. Ezen a napon a történelmi jelentőségű Schuman-nyilatkozat évfordulóját ünnepeljük. Robert
Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én Párizsban olyan új politikai és gazdasági együttműködést vázolt fel Európa számára, amely lehetetlenné teszi a háborút a kontinens országai között.

Schuman új európai intézmény felállítását szorgalmazta abból a célból, hogy az összevonja és irányítsa a kontinens országainak szén- és acéltermelését. Az intézményt létrehozó szerződést 1 évvel később írták alá. Schuman javaslatával vette kezdetét az az integrációs
folyamat, amelynek eredményeképp létrejött az Európai Unió.

európa napjó (1250 x 537)

Az Európai Bizottság és az Európai Parlament uniós országokban működő helyi irodái is sokféle programmal várják az odalátogató felnőtteket és gyerekeket.

A Hajdú-Bihar Megyei Europe Direct Információs központ a 2018. május 10-én 10 és 16 óra között rendezi meg az Európa Napot Debrecenben a Debreceni Egyetem Agrártudományi Campusán, a Böszörményi úton a Kazánház mellett.

Ingyenes családi – és gyermekprogramokkal, vetélkedővel, európai uniós információkkal
várják az érdeklődőket. Kvízjáték első díja: kétszemélyes, egyhetes bulgáriai tengerparti utazás!

Komódi Zsuzsa – vezető
Hajdú-Bihar Megyei Europe Direct Információs központ