Menekülnek az olvasók a Délmagyartól, amióta Andy Vajna rátette a kezét a lapra

Ország

Amióta kormánykézbe került, felgyorsult az olvasók lemorzsolódása a Délmagyar nyomtatott kiadásánál.

Az Átlátszó írta meg, hogy a napilap 2017-ben 1841 előfizetőt veszített: ez közel 2,5-szerese az előző évi lemorzsolódásnak.

Az utolsó független lapcsoport, a Kisalföldet és a Délmagyarországot, valamint a Borsot kiadó Lapcom Zrt. tavaly nyáron került kormányközeli kézbe, a filmügyi biztos és kaszinótulajdonos Andy Vajnához kerül. A tényles adásvételre ősszel került sor, ekkor Szegeden elküldték a lap főszerkesztőjét és helyettesét is. Az új főszerkesztő a fideszes megyei önkormányzattól érkezett.

Bár a nyomtatott lapok előfizetőinek folyamatosan csökken a száma, a Délmagyarnál ez látványosan felgyorsult.

A napilap értékesített példányszáma a Matesz adatai szerint 2014 IV. negyedévében 38 200 volt, ez 2017. IV. negyedévére 31 252-re csökkent. De nem ez a meglepő. Míg 2014-ben 1091, 2015-ben 1590 lemondás volt, addig ezt 2016-ra sikerült jelentősen lefaragni. Abban az évben mindössze 763-an pártoltak el a laptól. A 2017-es év azonban kiugró lett, 1841-gyel csökkent a lap példányszáma.

Nem lehet biztosan tudni, hogy miért pártolt el ennyi előfizető a laptól, de az tény, hogy az újság keményen tolja a kormánypropagandát – elsősorban a migránsokkal és a Soros György állítólagos ármánykodásával való riogatást.

Az Átlátszó felmérése szerint a Google találatai szerint 2017. január elseje és 2017. március 19-e között mindössze 24 cikkben szerepelt a delmagyar.hu-n a “migráns” kifejezés. Ez 2018 azonos időszakában megváltozott. A Google szerint ennek többszöröse, közel 100. Ebben persze azok a kereszthivatkozott cikkek is benne vannak, melyeket a kereső összeköt a portálon belül.