Feloldották a korlátozásokat a záhonyi vonalon

Ország

Feloldották a korábbi korlátozásokat a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon, folyamatosan áll helyre a menetrend szerinti vonatközlekedés – közölte a Mávinform csütörtök este az MTI-vel.

Mint írták, Kaba és Hajdúszoboszló között megjavították a napközben meghibásodott biztosítóberendezést, illetve a hibát okozó kábelt. Ebben az időszakban az érintett szakaszon a vonatok amellett, hogy a folyamatos pályafelújítás miatt egy vágányon közlekedtek, lassabban is haladhattak.

Azért, hogy elkerüljék a torlódásokat, Püspökladány és Hajdúszoboszló között egyes vonatok egyesítve közlekedtek, valamint voltak egyéb korlátozások, vonatkimaradások is. Ezek este megszűntek – tette hozzá a Mávinform.