Több mint ezer réti sast figyeltek meg a Kárpát-medencében

Ország

Több mint ezer réti sast figyeltek meg a Kárpát-medencében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és partnerei által szervezett országos sasszinkron felmérésben – mondta Orbán Zoltán, az egyesület szóvivője vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Közölte: idén először a környező országok természetvédelmi szervezeteivel együttműködve számolták meg januárban a Kárpát-medencében telelő sasokat. Mint mondta, a felmérést az úgynevezett PannonEagle Life akció keretében végezték, amely egy ragadozó madarak mérgezése elleni program. Azért is kell összeszámolni a ragadozó madarakat, hogy érzékelni tudják a mérgezések, valamint az állatok ellen irányuló egyéb cselekmények hatásait – tette hozzá.

Kiemelte: az 1970-es, ’80-as években néhány tíz réti sast vagy parlagi sast lehetett csak látni az országban; idén a sok évtizedes természetvédelmi munkának köszönhetően 760 réti sast és 350 parlagi sast figyeltek meg, a Kárpát-medencében pedig több mint ezer réti sast számoltak.

Orbán Zoltán elmondta azt is, hogy bizonyos ragadozó madarak az enyhe időjárás miatt telelnek Magyarországon, hiszen Közép-Ázsiából vagy Észak-Európából az ottani, októberben kezdődő, akár mínusz 40 fokkal és több méteres hóval is járó télből érkeznek az itteni, ahhoz képest enyhe évszakba.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.