Hamarosan megkapják a fogorvosok a hárommillió forint plusztámogatást, az erről szóló kormányhatározat és kormányrendelet megjelent a Magyar Közlönyben csütörtökön – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmmi) egészségügyért felelős államtitkársága az MTI-vel.
Tudatták: ahogy arról a kormány korábban döntött, a háziorvosok és a védőnők után a közfinanszírozott alapellátást végző fogorvosoknak is biztosít plusztámogatást, amelynek kerete 7,6 milliárd forint.
Ez praxisonként 3 millió forintot jelent, amelyhez a jogosultak hamarosan hozzájutnak – olvasható a közleményben.
Hangsúlyozták: a kormány kiemelt célja az alapellátás megerősítése, hiszen csak erős alapellátásra épülhet jól működő egészségügyi rendszer.