Follinus Anna költő: Évekig szexuálisan zaklatott egy könyvkiadó házaspár

Ország

Tizenhat évesen, traumáktól sújtva és kiszolgáltatottan került egy könyvkiadó házaspárhoz Follinus Anna, aki azt vallja, szexuálisan is kihasználták.A most 33 éves költőnő a Díványnak adott interjújában arról mesélt, hogy szenvedélyes verselőként jelentkezett egy kiadó irodalmi pályázatára, abban a reményben, hogy kiadják a műveit. Egy kétszemélyes kiadóról van szó, amelyet egy akkor 71 éves költő és 49 éves felesége igazgat.

A meg nem nevezett házaspár rövid időn belül értésére adta, hogy támogatásukat csak akkor nyerheti el, ha alárendeli magát akaratuknak. És amikor a férfi első közeledését visszautasította, elkezdődött a szeretetmegvonás és a manipuláció.

A fiatal lányt bevonták szexuális játékaikba, ez ellen egy idő után úgy tudott csak védekezni, hogy egyedül a nővel legyen szexuális kapcsolata. Többször felhasználták egymás ellen, de amikor neki lett volna szükséglete, összezártak.

Igyekeztek a lányt a külvilágtól is elzárni, és minden területen gyakorolták fölötte a “hatalmukat”.

Follinus szexuális kihasználásának végül az vetett véget, hogy talált magának egy olyan szerelmet, akivel a házaspár nem mert vagy nem akart szembeszállni.

Follinus Anna a Debreceni Napnak azt mondta, hogy “A cikk megjelenésével elértem, amit szerettem volna, a további következmények nem különösebben érdekelnek.”