Csapadékosnak ígérkezik a vasárnap

Ország

Nyugat felől ismét beborul az ég, eleinte a Dunántúlon és északon, majd keleten is többfelé alakul ki eső, zápor, helyenként zivatar. Vasárnap kezdetben többnyire erősen felhős lesz az ég, csak délutántól szakadozik, csökken délnyugat felől a felhőzet. Délutánig sokfelé, késő délutántól délnyugat felől egyre kevesebb helyen fordul elő eső, zápor, zivatar. A Dunántúlon és északon jelentős mennyiségű csapadék várható. A déli, délkeleti szél élénk, helyenként erős lesz, majd vasárnap napközben a szél nyugatira fordul, többfelé megerősödik, főként délkeleten viharossá fokozódik. Zivatarok környezetében máshol is lehetnek viharos széllökések.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap a Miskolc-Baja vonaltól nyugatra 14 és 20, keletre 21 és 29 fok között várható.