Hat hipermarketet és több kisebb üzletet bezártak a Tesco-sztrájk miatt

Ország

A Tesco áruházak többsége továbbra is nyitva tart, jelenleg 6 hipermarket, és több kisebb üzlet bezárását rendelték el, mert nem tudták volna a vásárlókat a megszokott színvonalon kiszolgálni – közölte a Tesco sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.

Hangsúlyozzák: a helyzet folyamatosan változik.
A Tesco közleményében elnézést kér a kellemetlenség miatt, és közölte, szombaton reggel a megszokott nyitva tartási rend szerint várják vásárlókat.

A Tesconál működő szakszervezetek pénteken délután jelentették be, hogy pénteken 16 órától 24 óráig, szombaton 10 órától 24 óráig sztrájkolnak a Tesco-Global Zrt. munkavállalói.
A Tesco Magyarországon 206 üzlettel rendelkezik, ebből 112 hipermarket és mintegy 20 ezer munkavállalót foglalkoztat.

Hatalmas káoszt okozott a munkabeszüntetés

Több Tesco-áruházat be kellett zárni, például Hatvanban, illetve óriási fennakadások vannak egyebek mellett Komáromban és a győri hipermarketben – mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke pénteken délután az MTI-nek.

A szakszervezet bejelentése szerint pénteken 16 órától 24 óráig, szombaton 10 órától 24 óráig sztrájkolnak a Tesco-Global Zrt. munkavállalói.

A fővárosban a Fogarasi úti Tescóban négyen dolgoznak, ötven munkavállaló letette a munkát, hasonló a helyzet a Pesti úti áruházban is, a munkavállalók folyamatosan teszik le a munkát – tette hozzá a KDFSZ elnöke.