Vádat emeltek bróker Marcsi ellen

Ország

Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség a milliárdos csalással gyanúsított, Bróker Marcsiként elhíresült nő ügyében – tájékoztatta a vádhatóság szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint a megyei főügyészség üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat az előzetes letartóztatásban lévő karcagi nő ellen.

A vádhatóság a mellékletekkel együtt mintegy 64 ezer oldal nyomozati irat alapján döntött a vádemelésről. A terjedelmes, 1729 oldal vádiratban 767 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás, 2 rendbeli sikkasztás, a számvitel rendjének 5 rendbeli megsértése, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység szepel.

A vádlott által döntően magánszemélyeknek okozott kár összege százezer forinttól egymilliárd forintig terjed. A 768 sértett sérelmére elkövetett bűncselekmények kárértéke összességében meghaladja a tízmilliárd forintot, ezzel szemben a vádlott által az évek során a sértetteknek kifizetett – megtérülésként értékelhető – pénz nem éri el a négymilliárd forintot.

A tájékoztatás szerint a vádlott egy budapesti székhelyű szolgáltató kft. ügyvezetőjeként a gazdasági társaság budapesti és karcagi irodáiban a cég megalapításától, 1999. augusztus 9-től kezdődően 2015. április 14-ig rendszeresen jogosulatlanul kötött lényegében betétgyűjtésre irányuló, részben forintalapú, részben devizaalapú határidős, valamint portfólió kezelésére irányuló szerződéseket.

A nő havi 1-1,75 százalékos és évente akár 22 százalék feletti hozam garantálása mellett vállalta az átvett összegek forgatását. Az ügyfeleit megtévesztve a szerződésekben vállalta, hogy a neki befektetés céljából átadott pénzek különböző pénzintézeteknél betétet vagy értékpapír-befektetést képeznek. Az átvett összegeket azonban nem helyezte el pénzintézeteknél, azokra nézve befektetési tevékenységet nem folytatott.

A vádlottnak a betétgyűjtési tevékenységre nem volt engedélye. Ennek ellenére szerződéskötéskor az ügyfeleit arról tájékoztatta, hogy a tevékenységét jogszerűen működő pénzügyi szolgáltatóként, ellenőrzött formában végzi és az erre kiadott engedély a birtokában van. Valótlanul hivatkozott arra is, hogy a befektetni kívánt pénzekre az Országos Betétbiztosítási Alap harmincmillió forintig garanciát biztosít.

A nő nem rögzítette a sértettek készpénzes befizetéseit a kft. könyvelésében, amikor pedig átutalták neki a pénzt, azt kérte, hogy jogcímként valutavásárlást jelöljenek meg. A vádlott a sikeres tevékenység látszatának fenntartása érdekében az ügyfelek által kezdeményezett hozam-, illetőleg tőkekifizetéseket pontosan teljesítette. A kifizetések fedezetét azonban nem a kft. gazdálkodásának eredménye, hanem a sértetti befizetések biztosították. A szerződések lejártakor a sértetteknek más befektetések révén el nem érhető magas hozamot mutatott ki. Tevékenységével arra ösztönözte őket, hogy ne vegyék ki a befektetett tőkéjüket, a szerződéseiket hosszabbítsák meg és további megtakarításaikat is nála helyezzék el.

A nő az ügyfeleitől átvett pénzekből biztosította a családja megélhetését is. Nagy értékű ingatlanokat, gépjárműveket vett, a családtagjaival költséges utazásokon vett részt.
Az ügyészség szerint a vádlottnak már a befizetett tőkeösszegek átvételekor sem állt szándékában, hogy valamennyi sértettnek akár csak az eredetileg befizetett tőke összegét visszatérítse.

A kft. az ország több pontján működő irodáit 2015. április 14-én bezárta. A sértettek a befektetési pénzüket a továbbiakban nem tudták felvenni, azokra a felszámolás alatt álló gazdasági társaság vagyona nem nyújt fedezetet – olvasható a közleményben.

A Kun-Mediátor Kft. vezetője a felelősségre vonás elől külföldre szökött, ezért európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. A Karib-tengeri Belize-ben fogták el 2016. december 8-án és december 13-án hozták Magyarországra, a 62 éves karcagi nő tavaly december 16-e óta van előzetes letartóztatásban.