Jövő májusra készülhet el az országos hatókörű jégelhárító rendszer

Ország

Várhatóan jövő májusra készülhet el az országos hatókörű jégelhárító rendszer – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.

A több uniós országban már jól működő talajgenerátoros megoldással ezüstjodidot párologtatnak a levegőbe, ezzel több, de kisebb jégszem keletkezik, amelyek lassabban esnek lefelé, az olvadás nyomán pedig jelentősen csökken méretük – ismertette.
A rendszer nem csak a mezőgazdaságnak hasznos, a számítások alapján a rendszerre költött egy forinttal 33 forint termelési értéket lehet megóvni.

A NAK pályázatot ad be a rendszer megvalósítására – jelezte.
Kitért arra is, hogy a munkaerőpiac igényeihez kell igazítani az agrár-felsőoktatást, egyebek mellett a kereslet és a kínálat hatékony összeegyeztetésével, erről újabb felsőoktatási kerekasztal megbeszélést tartanak.

Elmondta, a madárinfluenza miatt munkahelyek szűntek meg, a növénytermesztők kárenyhítési rendszerét érdemes lenne az állattenyésztésre kiterjeszteni, ennek a kidolgozása elkezdődött.