Veronai baleset – Iskolaigazgató: a diákok mellett volt tanulók, tanárok és egy család is volt a buszon

Ország

A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium harminchat diákja mellett volt tanulók, három tanár, valamint egyikük családja utazott azon a magyar buszon, amely balesetet szenvedett péntek éjjel Olaszországban, Verona közelében – mondta el az intézmény igazgatója szombaton az MTI-nek.

Tóth Gábor megerősítette, hogy a hivatalos utaslista szerint 54-en voltak a buszon.
Az számára is rejtély, miért vezette – az egyik olasz hírügynökség értesülése szerint – a járművet francia sofőr, mivel Magyarországról két magyar sofőrrel indult a túra – mondta.
Az MTI kérdésére az igazgató közölte azt is, hogy az iskola évek óta a Pizolit Busz Kft.-vel utazik sítáborba, mindig ugyanarra a helyre Franciaországba. Az önköltséges táborokat a testnevelő tanárok szervezik. Hozzátette: a gimnázium minden utazásnál köt élet-, baleset- és csomagbiztosítást a résztvevőkre, ami a sérültek ellátására, az érintettek kompenzációjára is kiterjed.

szmee

Tóth Gábor kérdésre válaszolva elmondta, hogy az itthon maradt diákoknak osztályfőnökök, iskolapszichológus, és más pszichológusok közreműködésével segítenek abban, hogy feldolgozzák valamilyen módon a tragédiát – különösen azokban az osztályokban, ahol kiderül, hogy egy diák nem tér haza.

Beszélt arról is, hogy mint minden más ilyen esetben a szülők, a diákok és a tanárok valószínűleg szerveznek majd megemlékezést, azonban ennek részletei még nem ismertek.