Tanczer-hegedű Debrecen

A helyi szimfonikus zenekar több koncertet ad Szolnokon

Kultúra

 A Szolnoki Szimfonikus Zenekar több koncertet ad a városban augusztus 4. és 28. között, a Szolnoki Szimfonikus Nyár – Parti-Túra Fesztivál 2023 rendezvénysorozat keretében.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón elmondta: a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ebben az évben tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Parti-Túra Fesztivált.

Hozzátette: a szimfonikusok idén is elviszik színvonalas zenei előadásaikat Szolnok több városrészébe, több ezer ember számára, ráadásul ingyenesen. A polgármester megköszönte Ignácz Ervinnek, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. korábbi ügyvezető igazgatójának – akit nemrég fia, Ignácz Kristóf váltott az igazgatói székben – a sok éves színvonalas munkát.

Ignácz Kristóf, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a zenekar térségi feladatot lát el. A több koncertből álló ingyenes sorozat augusztus 4-én startol a Tiszai hajósok terén felállított FIBA-pályán – tett hozzá.

A Szolnoki Szimfonikus Nyár nyitóhangversenyén a Game of Arts – Trónok harca élménykoncerten a sorozat legikonikusabb dalai csendülnek fel a szolnoki szimfonikusok előadásában. Az előadás alatt a filmsorozat kiemelt, meghatározó jelenetei, részletei is megjelennek a kivetítőn.

Patkós Imre, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezető szakmai igazgatója elmondta: augusztus 12-én a Queen Symphonic játszik a Kossuth téren.

Djordjevic István, a 2017-ben alakult Crazy Little Queen Tribute Band énekese arról beszélt, hogy a Queen dalai minden korosztálynak szólnak.

Patkós Imre szólt arról is, hogy a Szolnoki Szimfonikus Zenekar évek óta szervez különböző nemzetközi kurzusokat, amelyek lehetőséget adnak azon külföldi tanulók számára, akiknek szakmai pályafutásukban kiemelt szerepet kap az önfejlesztés, továbbképzés.

Az idei japán operaszeminárium a résztvevők számára olyan szakmai képzést kínál, amelynek minőségi és kiemelt szakmai színvonalát Szolnok város fő-zeneigazgatója, Izaki Maszahiro biztosítja. A hallgatóknak több napon keresztül lehetőségük nyílik az opera- és operettirodalom legnépszerűbb darabjain dolgozni szimfonikus zenekari kísérettel – tette hozzá.

A fesztivál programjaira a belépés díjtalan. Részletek a www.szolnokiszimfonikusok.hu és a www.facebook.com/szolnokiszimfonikusok oldalon.

(MTI)