Pecakúra film

Gábor Betti és Dombi Tibi is felbukkan Brutiék új filmjében, amely nulla forintos költségvetéssel készült

Kultúra

Számos agyba-főbe reklámozott alkotással ellentétben a Debrecenben forgatott Pecakúra című film egyetlen forintjába sem került az adófizetőknek.

A vígjáték költsége nulla forint volt, és a színészek sem kaptak érte gázsit. Az egyik főszerepet Bruti (Tóth Imre), az egyik legismertebb debreceni humorista játssza, szerepel a filmben Gábor Betti, a Desperado korábbi énekese, valamint a DVSC ikonja, Dombi Tibor is látható lesz az október 7-től mozikba kerülő vígjátékban.

Miről szól a Pecakúra?

Pásztor István egy számára balul sikerült terápiát követően elhatározza, hogy bosszút áll az orvoson aki számára a terápiát javasolta. Meggyőződése, hogy minden sérelméért amit a terápia során elszenvedett Dr. Novák Ernő orvosterapeuta a felelős. Miután gondosan kidolgozta gonosz kis tervét nekivág küldetésének. Ám a tervébe némi hiba csúszik amikor összetalálkozik egy idegesítően kíváncsi, levakarhatatlan parkolóőrrel Muszáj Lajossal. Mivel sehogy sem tudja lerázni a kíváncsiskodó őrt, enged a nyomásnak és elmeséli ami vele történt. Miután története végéhez ér az őr úgy dönt, hogy segít bosszút állni. Mivel Pásztor terve hemzseg a hibáktól, az őr új tervet javasol. Persze tervezni és végrehajtani az két különböző dolog. Főleg, hogy kiderül nem csak ők akarnak bosszút állni az orvoson. Na és persze ott a biztonsági őr volt sógora is. Valahogy vele is le kell számolniuk.

 

Főszereplők: Szoboszlai István, Tóth Imre “Bruti”
További szereplők: Tóth János, Bujdosó Zoltán, Szoboszlai Miklós, Gábor Betti, Dombi Tibor, Uray Zsolt, Derzsi “Vezér” Bálint, Fige Sándor
Operatőr: Dusa Tibor
Technikai Asszisztens: Fige Sándor
Írta: Csirmaz Ágnes, Dusa Tibor
Rendezte: Dusa Tibor
További infók, érdekességek a film Facebook-oldalán.