Újabb kirakatkiállítások nyílnak Debrecenben

Kultúra

Újabb négy tárlat nyílik a városban Debrecen Megyei Jogú Város és a Déri Múzeum szervezésében. A Tar Sándornak és Térey Jánosnak emléket állító, a Trianonhoz kapcsolódó és az olvasást népszerűsítő kirakatok a Piac utca 8.szám alatt láthatók május 4-től 31-ig.

HATÁR-SORSOK

Boldog békeidők, napló, határváltozások, menekültsorsok, irredenta tárgyak, a román megszállás emlékei, Debrecen a két világháború között… A kiállított tárgyak és dokumentumok között korabeli fénykép- és filmfelvételek is láthatók a Déri Múzeum HATÁR-SORSOK című időszaki kiállításban. A Trianonhoz kapcsolódó tárlat a múzeum újranyitásától év végéig várja majd a látogatókat. 

 

„Amit nem írok le, az elvész”

Kirakat-kiállításunkon Térey Jánost és az ő Debrecenét idézzük meg a tavaly megjelent emlékirata (Boldogh-ház, Kétmalom utca – Egy cívis vallomásai) egyik fejezete alapján. A halála előtti években ezen a könyvön dolgozott, amely nemcsak gyermekkorának és ifjúságának két évtizedét beszéli el, de hajlandó volt őseiért lemenni a kútba is. Az írás Térey János számára küzdelem volt a felejtés ellen, mert úgy hitte: „Amit nem írok le, az elvész”. A kiállításon szerepel egy másik verse is (Anzix, Debrecen), ami városához való viszonya összetettségének  lenyomata.

 

„Ennyi volt”

Tar Sándor különös alakja a magyar és a debreceni irodalomtörténetnek. Egyszerre ünnepelt író és végtelenül magányos ember. Az előbbi azzal függ össze, hogy egészen egyedi hangot jelentett az akkori irodalomban, az utóbbi főleg ügynöki tevékenységével. A kiállítás ezt a kettőséget jeleníti meg Tar Sándor által készített fotók és egy szövegrészlet segítségével. Abban bízunk, kiállításunk elgondolkodtatja nézőit, vajon ítélkezhetünk-e, s külön kell-e kezelni az írót és az embert.

 

Olvasni bárhol lehet!

Lombok között, szénabálán, repcemezőn…olvasni bárhol lehet! Ki tudhatná ezt jobban, mint az Olvass többet! határtalanul-magyarul verseny szervezői és résztvevői?! A Debreceni Ady Endre Gimnázium 15 év alatt nemzetközivé bővült kezdeményezése minden diákot megszólít határokon innen és túl. A pandémia idején – személyes találkozások híján – az online térbe került az olvasást népszerűsítő verseny, amelyet a Képzeld el/ Más-képp illusztrációs pályázattal, de az Olvass FEL többet! – Podcast-sorozattal is gazdagítottak a szervezők a könyvbarátok kedvéért. A kirakattárlat ugyancsak az olvasáshoz kíván kedvet ébreszteni.