Majdnem húsz év telt el azóta, hogy a Valami Amerika első része tarolt a magyar mozikban. A vígjáték fiatal színésznőjéből, Oroszlán Szonjából egy csapásra országosan ismert sztár lett, aki nélkül nehezen lehetett elképzelni magyar filmet és sorozatot az elkövetkezendő tizenöt évben. Közben Szonja színpadon játszott, televíziós műsorokban szerepelt, újságok címlapjairól mosolygott vissza ránk. Aztán 2015-ben arról írtak a magazinok, hogy elhagyta az országot és az Egyesült Államokba költözött. A döntés sokakat meglepett, de a rajongók fellélegezhettek, mert Szonja a magyar színházi- és filmes életből sem tűnt el. Két éve, a Valami Amerika 3. Los Angeles-i premierjén, a 18. Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon személyesen is találkoztunk, de most – a nemzetközi járvány idején – telefonon beszélgettünk amerikai életről, döntésekről, tervekről.
Magasan ívelt a karriered Magyarországon, amikor egyszer csak azt lehetett olvasni a lapokban, hogy elhagytad az országot és az Egyesült Államokba költöztél. Kicsit úgy tűnt, mintha kiszálltál volna a ringből. Mi zajlott le benned, hogy rászánd magad egy ilyen határozott lépésre?
A színészi karrieremről túlzás lenne múlt időben beszélni, mert folyamatosan dolgoztam, azután is, hogy áttettem a székhelyemet Philadelphiába. Rendszeresen, négy-hat havonta jártam haza eljátszani a Madách Színházban a Mary Poppins főszerepét és forgattunk is. Az elmúlt egy év volt az első olyan időszak, amikor nem dolgoztam színészként. Mikor a költözés mellett döntöttem, kicsit azt éreztem, hogy elértem egy pontot, most kell egy nagy levegőt venni, mert a jóból is megárt a sok! Miután befejeztem a Színművészeti Főiskolát – ami négy év intenzív tanulás és munka volt – azonnal elkezdtük a Valami Amerika forgatásait. Még forró volt a diploma a kezemben, úgy emlékszem, hogy egészen pontosan a diplomaosztó másnapján vágtunk bele a munkába… Azután pedig nem volt megállás, egymást követték a színházi felkérések, a filmek, a tévésorozatok, a tévéműsor. Tíz év megfeszített tempó után éreztem úgy, hogy na, most kellene megállni egy kicsit.
De ha már az Egyesült Államok, akkor miért nem Los Angeles? Még ha terveztél is egy komolyabb pihenőt, azt gondolnám, hogy a filmvilág fővárosa és Hollywood, ideálisabb hely lehet egy színész számára…
A legtöbb pályatársammal ellentétben én tényleg nem azért költöztem az USA-ba, hogy a színészi karrieremet bontakoztassam ki, hanem ellenkezőleg, szünetet akartam tartani. Tizenöt éven keresztül szórakoztattam az embereket és a mókuskerékben egy kicsit elfelejtettem, hogy mit is szerettem volna eredetileg csinálni. Nagyon szerencsés és boldog karriert tudhatok magaménak. Ha valami jön, megtalál, megcsinálom, de nem hajtok értük. Bennem nincs versenyszellem, nem vagyok sikeréhes. Nekem már megvolt a hírnév, a csillogás, tizennégy díjam van, köztük rangos nemzetközi díjak is. Ez a tizenöt év nagyon intenzív volt és lehet, hogy még mindig a pihenőfázisban vagyok. Amerikában kezdtem el emlékezni a gyerekkori álmaimra, hogy állatokkal szeretnék foglalkozni, most ezt az álmot teljesítem be.
Bár nagyváros, Philadelphia nincs annyira a köztudatban, mint Los Angeles, New York, San Francisco vagy akár Las Vegas. Miért éppen Philadelphiára esett a választásod?
Mert gyerekkorom óta jól ismerem a várost – két nagynéném is itt él. Én úgy hívom, hogy ’mini New York’, mert minden megvan benne, ami New Yorkban, de sokkal élhetőbb hely. Philadelphia tele van múzeumokkal, régi, történelmi épületekkel, művészettel, pezsgő kulturális élete van és nagyszerű éttermei. Terveim voltak és mérlegeltem azt is, hogy hol tudom minél hamarabb megvalósítani őket. Muszáj volt szakmai tapasztalatokat gyűjtenem. Végig kellett gondolnom, hogy hol kapok leghamarabb filmszerepet, hosszútávú szerződéseket a zöld kártya kérelemhez és ez a város éppen alkalmasnak tűnt erre. Philadelphia földrajzilag is jó helyen van számomra, mert Amerika keleti partján fekszik és sokkal rövidebb az út hazáig. Kellemes az éghajlata is, négy évszak van és én szeretem a hideget. Igaz, a nyár ’dögmeleg’, ráadásul párás is… Tudom, hogy Kaliforniában száraz meleg van, de nem szeretem Kaliforniát. Nem vagyok vízparti lány, nem vonz a strand, az óceán, a hegyeket és az erdőket szeretem. Imádom a havat, az őszt, a hideget. Tavaly nyáron is Montanába mentem ’nyaralni’. Szeptemberben Izlandra készülök, addig, augusztus végéig pedig online dolgozom Magyarországról.
Sokan azt gondolhatják, hogy a fényes magyarországi karriered a szerencse műve, hiszen friss diplomás, csinos színésznőként egy sikerfilmben debütáltál a húszas éveidben. Te hogyan látod visszatekintve az eddigi pályád alakulását és a számos sikeredet? Valóban ettől a kezdő lökéstől függhetett a csillogó karrier?
Azt gondolom, hogy a színészi szakma sikerében 20% a munka, 80% a szerencse. De abban a 20%-ban oda kell tenni magát az embernek. Amikor dolgozom, akkor maximalista vagyok – nagyon keményen dolgozó színész, mert tudom, hogy amikor megtalál a feladat készen kell lenni. Nekem mindig is igényem volt arra, hogy új dolgokat tanuljak, csiszoljam a megszerzett tudásomat és ezért folyamatosan képeztem magam. Gyakran jártam ki az Egyesült Államokba is képzésekre, hogy fejlesszem magam.
Egy másik szemszögből nézve a tény, hogy a Valami Amerikában megformált Timi karakterével robbantál be a köztudatba, akár szerencsétlen dolog is lehet egy pályája kezdetén álló színésznőnek, mert könnyen azonosíthatják a karakterrel. Nem tartottál attól, hogy a szerep miatt skatulyába kerülsz a szakma számára?
Valóban néhány éven át hasonló szerepekre választottak ki, de szerintem ez nem egy rossz dolog. Minden szerepemet örömmel fogadtam, semmin nem változtatnék, ha visszamehetnék az időben. Egy idő után úgyis kinövi az ember a sztereotípiákat.
Beszéltél arról, hogy gyermekkori álmaidat valósítod most meg. Hol tartasz most ebben a folyamatban, mivel foglalkozol most Amerikában? Közelebb kerültél az álmaidhoz?
Két orvosi egyetemen tanítok – a Jeffersonon és University of Pennsylvánián – kommunikációs tréninget. Szívesen alkalmaznak ebben a pozíciókban színészeket, mert gyakorlatilag drámajáték és szituációs játék formájában szimulálunk valóságos helyzeteket. A tréning része a hallgatók kommunikációs képességeinek a fejlesztése, mindent kiértékelünk és visszajelzést is kapnak arról, hogy hogyan működtek az adott helyzetben. Ebben a pozícióban a színészként szerzett tudásomat alkalmazom, de igen, hozzákezdtem az álmaim megvalósításához is, mindamellett, hogy nagyon élvezem azt a munkát, amit az egyetemen végzek. Időközben megszereztem egy lómasszőri képesítést és egy állatorvos asszisztensi diplomát.
Ez egy jól felépített terv része a teljes irányváltásra vagy a jövőben is folytatni fogod emellett a színészi pályádat is?
Azt gondolom, hogy egy színésznői karrierben van egy légüres időszak, amikor már a fiatal nőkre írt szerepekből kiöregedünk, de még nem vagyunk elég idősek egy markáns női karakterekhez. Én most éppen ebben az űrben vagyok benne. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nincsenek szerepek, csak nem olyan erejűek, mint a másik két korszakban, életfázisban. Lehet kicsit még öregednem kell! Később jönnek majd az anya és a királynő-szerepek, ha csak a klasszikus irodalmat nézzük. Tavaly is megtalált egyébként egy főszerep, a Kecksburg című filmet Amerikában forgattam, angol nyelven. A táncot és az éneket viszont elengedtem – már zenés-táncos szerepeket nem vállalnék. Olyan szerep már nem fog jönni. Én nem tudom, hogy Oszvald Marika hogy csinálja, ő egy kivételes eset.
A mostani munkád során sikerül szerinted olyan tapasztalatokat szerezned, amelyeket később színészként beépíthetsz a szerepekbe?
Rengeteg szerephez érni kell. Nem is gondoltam, hogy mennyit jelent a színészi érésben is a más terülten szerzett munkatapasztalat. Sokat merítek a mostani munkáimból, ez is hozzájárul a személyes, belső fejlődési folyamatomhoz. Nagyon sokat tanulok ebből a tudományos közegből, és annak a különböző helyzeteiből. Például olyan is megesett, hogy egy kardiológus professzor előadásán kellett bent ülnöm szakmai kötelezettségből. Biztos, hogy fel fogom tudni használni ezeket az új tapasztalatokat a későbbi szerepek megformálásakor.
Akkor éppen testhez álló lenne valamelyik nívósabb amerikai kórház-sorozatban egy szerep…
A televíziós sorozatok hazájában élünk, de az a véleményem, hogy az amerikai sorozatok háromnegyede tele van agresszivitással. Gyilkolnak, kábítószereznek, sok szerep intrikus és gonosz. Nem tudom, milyen példát mutatnak a fiataloknak. Én a történelmi sorozatokat például sokkal jobban szeretem.
Akkor nem is viselnéd jól, ha egy ilyen szerepet ajánlanának?
Jól viselném. Egy színésznek mindenfélét el kell tudni játszania. Van hivatalos oldalam, ügynököm, fent van minden munkám az IMDb-n – ha az én karakteremet keresik, ha megtalál egy szerep, elvállalom. De nem megyek a szerepek után.
