A Kodály filharmonikusok is fellépnek a debreceni Nagytemplomban

Kultúra

A “kultúra debreceni óvatos újranyitásának” nevezte a város alpolgármestere, hogy a vasárnapi, újra látogatható istentiszteleten fellépnek a Kodály filharmónia rézfúvósai is a Református Nagytemplomban.

A filharmónia az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében idézi Puskás Istvánt, aki úgy fogalmazott, “a kulturális élmények és a lelki élet szorosan összefüggenek, a mostani esemény ennek is szép példája”.

Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgató-művészeti vezetője jelezte: a vasárnapi templomi fellépés “az első lépcsőfoka az élő zenéléshez, a közönséghez való visszatérésnek”. A későbbiekben a filharmónia tagjai a debreceni és a régió településeinek templomaiban kisebb kamaraműveket fognak játszani a gyülekezetek számára istentiszteletek vagy zenés áhítatok keretében.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke kiemelte: “a veszélyhelyzet elővigyázatosságot követel megnyíló templomainkban is az istentiszteleteken. Mivel az éneklés közben levegőbe kerülő lehelet és pára veszélyt jelent, ezért a gyülekezeti éneklést rövidebbre kell fognunk”.

“Ezért is örömmel és hálával fogadtuk a Kodály filharmóniával való együttműködés lehetőségét, amelynek értelmében muzsikusaik szívesen gazdagítanák játékukkal református istentiszteleteinket és zenés áhítatainkat” – tette hozzá.

A debreceni Református Nagytemplomban vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődő istentiszteleten Fekete Károly tiszántúli református püspök hirdet igét, közreműködnek a Kodály filharmonikusok tagjai. Az eseményt élőben követhetik a nagytemplom.hu honlapon, majd 11 órától a Duna Televízióban – közölték az MTI-vel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.