Sokszínű programkínálattal várja a kultúra iránt érdeklődőket a Debreceni Tavaszi Fesztivál

Kultúra

A helyi, a nemzeti és a nemzetközi kultúra is szerepet kap az idei Debreceni Tavaszi Fesztiválon, amelyet március 22. és 31. között rendeznek meg – mondta el Puskás István, a város kulturális ügyekért felelős alpolgármestere a rendezvénysorozatot beharangozó szerdai sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta: a többi között a zene, a képzőművészet, az irodalom és a színházművészet értékes programjai közül válogathatnak az érdeklődők. A fesztiválon Debrecenből elszármazott, országos hírű művészek is fellépnek. Példaként említette Szabó Balázst, aki új oldaláról mutatkozik majd be: együttese a debreceni koncerten a Modern Art Orchestrával kiegészülve a dzsessz világába kalandozik. Az alpolgármester a programok közül kiemelte még az Apolló mozi Fellini 100 elnevezésű filmnapjait, amellyel a 100 éve született világhírű olasz rendezőre, Federico Fellinire emlékeznek.

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: a Debreceni Tavaszi Fesztivál március 22-én tavaszváró családi nappal kezdődik a Kölcsey Központban. A többi között fellép majd az Alma együttes, a gyerekeket pedig kézműves foglalkozással várják. Hozzátette: a fesztiválon változatos programkínálat összeállítására törekedtek. A Magashegyi Underground szimfonikus koncerttel érkezik a városba, fellép a Honeybeast, Charlie pedig a Debreceni Big Banddel ad közös koncertet.

A komolyzene iránt érdeklődők a tavaszi fesztivál ideje alatt egyebek mellett ingyenes “hangulatkoncerteken” vehetnek részt. A Kölcsey Központba betérők kora esténként fiatal zenészek zongorajátékát hallgathatják meg.
Három színházi produkció is szerepel a fesztivál kínálatában: a Vígszínház József Attila-estjét, a Játékszín a Teljesen idegenek című komédiáját, a Karinthy Színház pedig a Budapesti Operettszínházzal közös előadását, a Baba című színművét viszi el Debrecenbe.

Az irodalom kedvelőit Szabó T. Anna és Lackfi János költők, valamint Gyárfás István gitárművész estjére várják, Bogdán Zsolt és a Kaláka együttes pedig Kányádi Sándor vereseiből összeállított esttel lép színpadra – sorolta a részleteket Bódor Edit, hozzátéve, hogy a 80 éves László Ákos grafikusművész munkáiból március 6-án nyíló kiállítása a fesztivál ideje alatt is megtekinthető majd a Kölcsey Központban.

A programok között a borkultúra is helyet kap majd. A Kölcsey Központ báltermében sétáló borkóstolóra hívják az érdeklődőket, akik Debrecen város borait neves hazai borászok vezetésével kóstolhatják meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.