Gazdag programkínálattal ünnepli Debrecen a magyar nyelv napját

Kultúra

2011-ben az Országgyűlés – az Anyanyelvápolók Szövetségének javaslatára – november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította.

Ebből az alkalomból a Debreceni Művelődési Központ Debrecen Megyei Jogú Város támogatásával egész napos programsorozatot szervez, melyben méltóképpen megemlékezhetünk az ünnepről.

A programsorozat kiemelt eseménye az az ünnepi műsor, mely a – Debreceni Művelődési Központ együttműködő partnere, a program helyszínéül szolgáló – Vojtina Bábszínházban lesz, ahol köszöntőt mond Asbóth Anikó, a Bábszínház igazgatója, és Balatonfüred felhívásához csatlakozva több száz diákkal együtt elszavaljuk Weöres Sándor Tíz lépcső című versét.

 

PROGRAMOK A MAGYAR NYELV NAPJA ALKALMÁBÓL:

VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ

(Debrecen, Kálvin tér 13.)

November 13., 11.00-12.00

ÜNNEPI MŰSOR

Köszöntőt mond Asbóth Anikó a Vojtina Bábszínház igazgatója

11.45 – Szavaljuk együtt Balatonfüred város felhívására Weöres Sándor Tíz lépcső című versét!

A műsorban közreműködnek Reschofsky György, Varga Nikolett, Vranyecz Artúr előadóművészek.

Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés november 7-ig:

www.debrecenimuvkozpont.hu, Tel.: (06 52) 413 939

 

CSAPÓKERTI KÖZÖSSÉGI HÁZ

November 13., 10.00

JÁTÉKOS ANYANYELVÜNK

Nyelvi játékok, totók, óriás keresztrejtvény, grafikai foglalkozás

11.00 Szavaljuk együtt a balatonfüredi diákokkal Weöres Sándor Tíz lépcső című versét!

Közreműködik: Dánielfy Zsolt színművész

(Ajánlott korosztály 12-16 év!)

Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés: www.debrecenimuvkozpont.hu Tel: 52-411016

 

HOMOKKERTI KÖZÖSSÉGI HÁZ

November 14., 13.00

BESZÉLJÜNK MAGYARUL!

Versek, rímek és kreatív szójátékok a magyar nyelv napja alkalmából

Együttműködő partner: Homokkerti Nyugdíjas Klub

 

JÓZSAI KÖZÖSSÉGI HÁZ

November 13., 16.00

INTERAKTÍV ANYANYELVI VETÉLKEDŐ FELNŐTTEKNEK

 

KISMACSI KÖZÖSSÉGI HÁZ

November 13., 10.00-11.00

MESEMATINÉ A MAGYAR NYELV NAPJA ALKALMÁBÓL – játékos könyvtári foglalkozás óvodásoknak

Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés: www.debrecenimuvkozpont.hu Tel: 52-716698

 

NAGYMACSI KÖZÖSSÉGI HÁZ

November 13., 17.00
A MAGYAR NYELV NAPJA

Ha meghal a férj; Gazduram kotlik – Vásári tréfák
Együttműködő partner: Alföld Színpad
Helyszín: Nagyterem

 

ÚJKERTI KÖZÖSSÉGI HÁZ

November 13., szerda, 14.30 óra

 

A MAGYAR NYELV NAPJA AZ ÚJKERTI KÖZÖSSÉGI HÁZBAN

Óriásplakáton keressük a „legszebb magyar szót” és a „legnyelvtörőbb nyelvtörőt”!

Mesék és történetek Mátyás királyról – A tök és a csikó;

Dankó Csaba: Mátyás király és a hasnyoló möle – a DMK Főnix Diákszínpad és Alföld Gyermekszínpad előadása (204-es terem).

Rendező: Várhidi Attila Csokonai-díjas

Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés: www.debrecenimuvkozpont.hu Tel:52-439866

 

ONDÓDI KÖZÖSSÉGI HÁZ

November 13., szerda 14.00

„TRÉFÁS ANYANYELVÜNK” – nyelvi játékok, kvízek a magyar nyelv napja alkalmából

Együttműködő partner: Margaréta Nyugdíjas Klub

Bővebb információ: www.debrecenimuvkozpont.hu Tel:06/30-8248969