Indul a jegy-és bérletárusítás a Csokonai Színházban

Kultúra

Az épület felújítási munkálatai és a költözés miatt az új évadban átalakul a Csokonai Színház bérletrendszere.

A változás egyik legfontosabb eleme, hogy megszűnik hat nagyszínpadi és kamaraszínházi bérlet (Latinovits Zoltán, Németh László, Lendvay Márton, Horváth Árpád, Soós Imre és Novák István bérletek) és lesz egy új: a Kóti Árpád bérlet létrehozásával halálának ötödik évfordulóján, Debrecen ikonikus színészének állít emléket a teátrum. Szintén újdonság, hogy csökken a felnőtt bérletek előadásszáma, és ezzel arányosan csökken a bérletek ára is. Továbbra is a Csokonai marad a premier előadások, a Thuróczy pedig a másodpremierek bérlete, és változatlanok az ifjúsági és mesebérleteket is.

Fontos tudnivaló azoknak, akik eddig Téri Árpád bérletet vásároltak, hogy a bérlet előadásai már nem minden esetben pénteki napokon lesznek, ugyanakkor a Csortos Gyula bérlet megtartja szombati kötöttségét.
A Csokonai Színház vezetése olyan új bérletrendszer kidolgozására törekedett, amelyben minden néző találhat számára megfelelő megoldást. A teátrum az új helyszínek ellenére is igyekszik a legteljesebb színházi élményt nyújtani a vendégeknek.

A bérletvásárlással kapcsolatban Csokonai Színház Szervezési Osztályán érdeklődhetnek. A bérletárusítás augusztus 5-én kezdődik. A kötött bérletek ára nem változik, a szabadbérleteké emelkedik.

A bérlethálót, az egyes bérletekhez tartozó előadásokat a színház honlapján tekinthetik meg a JEGYEK/BÉRLETEK menüpontban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.