Ismét beválogatták a Csokonai Színház előadását a POSZT-ra

Kultúra

A Csokonai Színház Három nővér című előadása is bekerült a POSZT idei versenyprogramjába. A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó szervezői ma tették nyilvánossá a tizennégy meghívott előadás listáját. A fiatal orosz rendező, Ilja Bocsarnikovsz által színpadra állított Csehov-klasszikus mellett öt határon túli, négy vidéki, három budapesti és egy független produkció került be a nagyszínpadi előadások sorába. Ráckevei Anna, a Csokonai Színház igazgatója örömmel fogadta a társulat sikerét: „Ez igazán jó hír. Ott vagyunk a POSZT-on! Egy csodálatos előadással, ami fantasztikus csapatmunkával jött létre egy nagyszerű orosz rendező, Ilja Bocsarnikovsz varázslatos elképzelése nyomán! Boldog vagyok, hogy nem csak engem ragadott magával a Három nővér debreceni interpretációja, hanem a fesztivál válogatóit is, így rövid időn belül harmadszor is jelen lehet színházunk a pécsi fesztiválon!”

„Ugyanolyan felelősségtudatot érzek Csehovval szemben, mint amilyet Nyemirovics-Dancsenko érezhetett, amikor a 20. század elején megrendezte Csehov Három nővérét” – nyilatkozta a rendező. „Annak ellenére, hogy akkor először került színpadra ez a darab, most pedig már ötezredszer, a mű iránti felelősség ugyanaz marad. Nem hiszem, hogy egyszerűbb lett volna először megrendezni, amikor még nem volt mihez viszonyítani.” A darab és az előadás legfontosabb motívumaként a hitet emelte ki: „Hit abban, hogy a létünknek nemcsak biológiai, genetikai szintű értelme és üzenete van, hanem talán van valami transzcendens, isteni elrendelés benne. Szeretnék ebben hinni.”

Az előadást Kozma András fordításában és Marfa Gudkova díszleteiben és jelmezeiben játssza a Csokonai Színház. A főszereplők Varga Klári (Olga), Sárközi-Nagy Ilona (Mása), Szakács Hajnalka (Irina), Újhegyi Kinga (Natalja Ivanovna), Vranyecz Artúr (Andrej), Mészáros Tibor (Kuligin), Kiss Gergely Máté (Versinyin), Rózsa László (Tuzenbach) és Mercs János (Szoljonij).

A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába a két idei válogató, Regős János színpadi szerző, szakíró, színész, rendező (és választott segítője, Balog József, a MASZK egyesület elnöke), valamint Térey János író, költő, drámaíró, műfordító (és választott segítője, Bazsányi Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészkara esztétika szakának megbízott tanszékvezetője) a 2017. március 1. és 2018. március 10. között bemutatott, magyar nyelvű színházi premierek közül választotta ki a 14 előadást.

A Három nővért Debrecenben legközelebb április 3-án és 4-én láthatja a közönség.