“Kortalanul” – jön a XVII. Idősek Hónapja rendezvénysorozat

Kultúra

A Debreceni Művelődési Központ hagyományaihoz híven idén is megrendezi, a már  évek óta sikeres és nagy érdeklődéssel várt „Kortalanul” XVII. Idősek Hónapja rendezvénysorozatot, amelynek az ünnepélyes megnyitójátszeptember 25-én, hétfőn, 14 órakor tartják a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Házában(Piac u. 22.).

Köszöntőt mond: dr. Pósán László országgyűlési képviselő.

 

Közel 50 kulturális, közösségi rendezvényt szerveznek, amelyen 40 nyugdíjas csoport vesz részt. Az előző években a vendégeik száma fokozatosan nőtt, tavaly közel 8 000-en vettek részt eseményeiken. Ez az örömteli növekedés annak köszönhető, hogy a nyugdíjas közösségek száma gyarapodott, a programok száma bővült, amelyeket jórészt a nyugdíjasok kezdeményeztek. Ilyen pl. a Gyűjtögettük-megmutatjuk kiállítás, vagy a Találkozások Napja, amely a nyugdíjas és fiatal klubok közös rendezvénye. A programok széleskörű ismereteket, tájékoztatást, szórakozást nyújtanak a szép korúaknak kulturális, közösségi, szociális, egészségügyi, érdekvédelmi, fogyasztóvédelmi, közbiztonsági kérdésekben. A Debreceni Művelődési Központ egységeiben dolgozó kollégák lehetőségeikhez mérten maximálisan segítik a nyugdíjasok törekvéseit és a rendezvények eredményes megvalósulását. Céljuk, hogy programjaikkal hozzájáruljanak az idősek életminőségének javításához.

A „Kortalanul” idősek Hónapja rendezvénysorozat eseményei közül kiemelkedik a „Zene nélkül mit érek én…” c. Nyugdíjas Dalkörök és Kórusok Találkozója a Zene Világnapja alkalmából, amelyre a megyéből is érkeznek fellépők.

A DMK nyugdíjas közösségei és a városrészben élő idősek számára több helyszínen rendeznek KI-MIT-TUD? – ot. Az idősek nagyon szeretnek szerepelni, bemutatkozni, de másokat meghallgatni is.

Fontos szerepet kapnak a Generációs kapcsolatok az Újkerti Közösségi Házban, a VI. Találkozások Napján,amelyet már 6. alkalommal  szerveznek meg a Fiatal Önkéntesek Klubjával, de más egységben is a figyelem középpontjába kerül a GENERÁCIÓK HAGYOMÁNYŐRZŐ KULTURÁLIS TALÁLKOZÓJA.

A nyugdíjasok szívesen szórakoznak, táncolnak, erre adnak lehetőséget a Szüreti Bálok, Teadélutánok.