Művészeti hétvége a MODEM-ben

Kultúra

Szurcsik Erika szólókoncertjével, rendhagyó tárlatvezetésekkel és kerekasztal-beszélgetéssel várjuk az érdeklődőket hét végén a MODEM-ben.

GÉMkapocs-est április 21-én

Tárlatvezetés, négysarkos kerekasztal-beszélgetés és egy fergetegesnek ígérkező szólókoncert – április 21-én 16 órától a GÉM/GAMEkapocs II. kiállításon. A délutánt Nagy T. Katalin kurátor tárlatvezetéssel nyitja, majd 17 órától a kiállításon is részt vevő művészek – Kő Pál, Rabóczky Judit Rita, Jász Attila és Gaál József képzőművészek – beszélgetnek alkotásról, reflexiókról és párhuzamokról, moderátor: Áfra János. 18.30-tól a STENK dalversenyt zenekarával épp a napokban megnyert Szurcsik Erika koncertjét hallhatják a résztvevők – a képzőművészettel is foglalkozó énekes ezúttal szólóban énekel és zenél.

 

feLugossy László és drMáriás

Nem egészen szokatlan vendég feLugossy László drMáriás környezetében: hat évvel ezelőtt az Őstudósok jubileumi koncertjén Laca mikrofonhoz is állt a csapattal (pontosabban egy részével), tavaly pedig drMáriás pécsi kiállításán feLugossy-munka is szerepelt. Április 22-én 16 órától Laca drMáriás Béke Veled! című kiállításán tart tárlatvezetést a MODEM-ben.

Tárlatvezetés Pándi Balázzsal

Az underground zenei élet egyik legismertebb alakja, a ma már világszerte ismert dobos, Pándi Balázs tart rendhagyó tárlatvezetést április 23-án 16 órától drMáriás kiállításán. A Tudósok zenekar jubileumi koncertjén évekkel ezelőtt Pándi Balázs és drMáriás állt már együtt színpadon – ezúttal a MODEM-ben rendezett kiállításon “találkozik” a két népszerű művész.

Pándi Balázs dobos-újságíró-koncertszervező egyike azon kevés magyar zenésznek, akiket nemcsak itthon, de a határokon, sőt a tengeren túl is ismernek és kedvelnek. Április 23-án délután a Béke Veled! kiállításon várja az érdeklődőket a MODEM 2. emeletén.

további programok: www.modemart.hu