Tréfás György emlékkiállítás a Csokonai Színházban

Kultúra

„Megtisztul a lélek” címmel fotó-és plakátkiállítás nyílik Tréfás György operaénekes emlékére január 22-én (vasárnap) 17 órakor a Csokonai Színház Nézőtéri büféjében és az első emeleti folyosón. Tréfás György 1957-ben szerződött Debrecenbe. Hírnökként debütált az Othellóban, majd hamar főszerepeket kapott, s az ötvenkét év alatt, amíg a debreceni zenés színházat szolgálta, a basszusrepertoár összes nagy szerepét eljátszotta: Sarastrót, Ozmint, Leporellót, Fülöp királyt, Dulcamarát, a Kékszakállú herceget és a Mamát, Donizetti híres basszushangra írt női szerepét, melyet egyedül ő énekelt Magyarországon. Ismert oratórium-, operett- és dalénekes.

Rendszeresen vendégszerepelt a budapesti Operában, de nagy sikerrel lépett fel többek között Kína, a Szovjetunió, Bulgária, Olaszország, Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia, az NDK, az NSZK és Kuba operaházaiban, színházaiban. A Liszt Ferenc-díjas, Kiváló művész életútját 26 tablón, csaknem 300 fotóval illusztrálva mutatja be a március 20-ig megtekinthető kiállítás.

A tárlatot Ráckevei Anna, a Csokonai Színház igazgatója nyitja meg. A képek jelentős részét, a Csokonai Színház fotósa, egyben a kiállítás rendezője, Máthé András készítette, de a válogatásban láthatók Kalmár István, Várday Magda, Iklódy János munkái is.