Kortárs freskók a MODEM-ben

Kultúra

Hamarosan elkészülnek a MODEM úgynevezett „white cube” tereire tervezett freskók, pontosabban szekkók, amelyeket a tavaly novemberben meghirdetett kortárs freskófestő pályázat nyertesei valósíthatnak meg a művészeti központ második emeletén. Január 10. és 20. között csaknem 250 négyzetméternyi falfelületet töltenek meg képi narratívával a legjobbnak választott jelentkezők.

A Lehet kortárs a freskó? című, rendhagyó felhívásra összesen 50 pályamunka érkezett az ország minden részéről és határon túlról is. A zsűri – Golda János Ybl-díjas építész, Kónya Ábel, a MODEM művészeti vezetője, valamint Szurcsik József Munkácsy-díjas képzőművész – tíz alkotást választott ki, amelyeket tervezőik január 10-én kezdtek felfesteni a MODEM „white cube” tereiben. Az alkotók Chicagótól kezdve Budapesten át Záhonyig különböző városokból érkeztek a MODEM-be, ahol 5, 6, 7 és 8 méter széles, valamint 3,6 méter magas felületekre festenek „kortárs freskókat”, a szakralitás kérdésköréhez kapcsolódva, az Újkerti születéstől Jézus bevonulásán át a legkülönbözőbb címekkel. A hordozót a kiállítótér fehérre festett gipszkarton falai jelentik, így a „freskó” szó csak a köznyelvben meghonosodott elnevezésként értelmezendő, valójában gyorsan száradó anyagokkal való szekkókat készítenek a jelentkezők, atmoszférájukban kapcsolódva a keresztény kultúrkör szellemi és lelki hagyatékához. A rendhagyó kezdeményezés nyomán több mint egy hete éjjel-nappal dolgoznak az alkotók a térben, ahol az így elkészülő „freskókiállítás” 2017. január 21-én nyílik meg a nagyközönség előtt.

A kiállítás zárásával a falfelületeket a következő tárlathoz készítjük elő, így az alkotások – amelyekről professzionális fotódokumentáció készül – az „utókornak” csak fénykép formájában maradnak meg.

A Lehet kortárs a freskó? című kiállítás 2017. január 21-től február 19-ig látogatható a MODEM II. emeleti kiállítóterében.