A siker az idei Irodalmi Napok kulcsszava

Kultúra

A siker a fő témája az idei Debreceni Irodalmi Napok rendezvényeinek, amelyeket november 13. és 17. között rendeznek meg a városban – közölték a szervezők pénteki sajtótájékoztatójukon.

Komolay Szabolcs alpolgármester elmondta, hogy az eddigi irodalmi napokat is mindig valamilyen tematika mentén szervezték. A mostani, sikerorientált világban pedig “kapóra jött” a siker témája, amelynek mentén a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. a társintézményekkel – Debreceni Egyetem, Debreceni Irodalom Háza, Méliusz Juhász Péter Könyvtár – közösen szervezi a közel fél évszázados múltra visszatekintő irodalmi napokat.

Bódor Edit, a Főnix ügyvezetője a programok közül kiemelte, hogy hétfőn a Kölcsey Központban mutatkozik be Debrecen testvérvárosa, Balatonfüred Tempevölgy című kulturális és művészeti folyóirata. Este Mácsai Pál és Fullajtár Andrea főszereplésével Radnóti-estet tartanak. Kedden A siker itthon és külföldön címmel panelbeszélgetés lesz szintén a Kölcsey Központban.

Szirák Péter, a rendezvény kurátora, az Alföld című folyóirat főszerkesztője kifejtette: az irodalmi napok célja, hogy az irodalom szeretetének és pótolhatatlanságának üzenete a lehető legtöbbekhez eljusson. Ennek érdekében új helyszínen, a Nagyerdei Víztoronyban is lesznek érdekes programok. Ott adják át immár 39. alkalommal az Alföld-díjakat.

Herczeg Ákos a Méliusz Juhász Péter Könyvtár képviseletében elmondta, hogy szerdán Grecsó Krisztiánnal lesz beszélgetés az intézményben.