Zseblámpás tárlatvezetés a MODEM-ben

Kultúra

Ezentúl minden hónap utolsó szombatján éjszakai tárlatvezetést tartanak a debreceni MODEM-ben, ahol a látogatók a helyszínen kapott zseblámpával körbejárhatják az aktuális kiállítást. Következőnek A szabadság szigetét tekinthetik meg így az érdeklődők augusztus 27-én, szombaton.

A MODEM júliusban már tett egy próbát az éjszakai, zseblámpás tárlatvezetésre, amely egyébként a művek és a befogadók között sajátos atmoszférát képes teremteni. A kísérlet olyan jól sikerült, hogy most már minden hónap végén részesei lehetnek a művészetbarátok e nem mindennapi élménynek.

A most hétvégén rendezett éjszakai kiállításlátogatásra a belépő elővételben 1000 forint, diákoknak és nyugdíjasoknak pedig 500 forint. A vezetés 21.30-kor kezdődik, ám előtte még 20.00-tól ingyenes filmvetítés keretében ef Zámbó István 1993-ban készült, 50 perces kísérleti alkotását, a Rend a lelke mindennek című művet lehet megtekinteni a kávézóban.

A műfajában is kísérleti jellegű munka ef Zámbó életéből próbál megragadni negyed századnyit. A „megoldás” nélküli filmben szinte mindenki felvonul, aki fontos szerepet kapott vagy kap jelenleg is Öcsike életében: fe Lugossy László, Antal István, Krizbai Zoltán, Szirtes János, Bada Dada, Gazsi Zoltán, Gryllus Dorka és sokan mások.

További információk a MODEM Facebook-oldalán olvashatók.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.