Ennio Morricone megajándékozta a Csokonai Színházat

Kultúra

Elismerése jeléül emlékplakettet ajándékozott a Csokonai Színház Énekkarának Ennio Morricone és stábja. A kórus 2014 és 2016 tele között csaknem harminc európai nagyvárosban, összesen 350 ezer néző előtt lépett fel a világhírű zeneszerző filmzenéivel. Az énekeseket maga az idős mester vezényelte.

A Csokonai Színház Énekkara öt alkalommal kísérte európai koncertkörútján a főként filmzenéiről ismert, kétszeres Oscar-díjas olasz zeneszerzőt. 8-13 ezer férőhelyes sportcsarnokokban, arénákban énekeltek többek között Párizs, Prága, Berlin, Amszterdam, Brüsszel, London, Dublin, Krakkó, Zürich, Lyon, Strasbourg, Hamburg és Frankfurt közönsége előtt.

A hatalmas zenei apparátust, összesen 170 zenészt és énekest felvonultató, kétórás koncerteknek körülbelül egyharmadában vettek részt a debreceni énekesek. A műsor Morricone több mint 50 éves filmzeneszerzői pályafutásának legsikeresebb művei közül válogatott. Az énekesek olyan filmslágerek megszólaltatásához járultak hozzá, mint például A profi, A Jó, a Rossz és a Csúf, a Volt egyszer egy Vadnyugat közismert dallamai vagy A misszió című film főcímzenéje.

Az arénák valamennyi koncerthelyszínen zsúfolásig megteltek. A turnésorozatra, ahogy azt a plakett is megörökíti, összesen 350 ezer néző váltott jegyet. Az énekkar tagjai hangsúlyozták, hogy feledhetetlen élmény volt az olasz zeneszerzővel dolgozni, és ekkora publikum előtt énekelni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.