Mentsük meg a Füredi úti református templomot!

Kultúra

A Debrecen-Füredi úti Református Missziói Egyházközség komoly problémával küszködik. A néhai Kertai László által tervezett gyönyörű faszerkezetes templom teteje beázik, veszélyeztetve ezzel a rétegelt-ragasztott fa főtartókat és a teljes tetőszerkezet állékonyságát.

A legsürgősebb tetőfelület javítása mintegy három és félmillió forintba kerülne. A bajban segítségül sietett a Debreceni Egyházmegye, és Debrecen Város Önkormányzata, a gyülekezet pedig hónapok óta külön perselyben gyűjti a céladományokat a tetőjavításra.

Az egyházközség kántora, Tabajdi Ádám orgonaművész, aki szeptembertől a Párizsi Conservatoire-on folytatja tanulmányait, jótékonysági koncertet ad a Szabadság telepi református templomban (Debrecen, Komáromi Csipkés György tér), augusztus 05-én, pénteken este 18,00 órakor.

Tabajdi Ádám a koncert teljes bevételét a templomtető javíttatására ajánlja fel.

Kérik az együtt érző Debrecenieket, minél nagyobb létszámban vegyenek részt a koncerten, ahol “a jókedvű adakozás mellett igényes orgonazenét hallgathatnak”.