10 éves a Debreceni Nemzetközi Művésztelep

Kultúra

2016-ban ismét kéthetes tematikus rezidens programot indít a Debreceni Nemzetközi Művésztelep a magyar és elsősorban közép-kelet európai kortárs képzőművészek számára. Idei felvetése: Bevésődés. Címét az etológiában és a pszichológiában használt jelenségből kölcsönözte, amely egy az adott faj számára kritikus periódusban bekövetkező tanulási és alkalmazkodási metódus leírására szolgál.

A bevésődés fogalmán keresztül áttételesen a társadalomtudományok és a művészetelmélet által gyakorta felvetett problémára szeretne reflektálni, amely az előregyártott képek inváziójára, azok eredetére és főleg terjedési mechanizmusára kérdez rá.

Vagyis a képi civilizáció korában milyen veszélyek fenyegetik a művészeknek ama képességét, hogy eredeti képeket hozzanak létre, illetve eredeti módon értelmezzék, strukturálják a világot alkotásaik által.

A művésztelepi munka során olyan stratégiák, gyakorlatok kidolgozására és megvitatására törekszünk, amelyek ellene mennek a képalkotói automatizmusoknak (lásd a szociális média képáradatát), illetve magának az automatizmus működésének rendszerére kérdeznek/mutatnak rá.

A rezidens program résztvevőinek munkái kikerül(het)nek Debrecen köztereire is a párbeszéd kiterjesztése végett. A művésztelep idején a tematikához kapcsolható szakmai előadásokat kezdeményezünk meghívott előadók részvételével. Szeretnénk, ha a művészek egymás tevékenységét, alkotói módszereit is megismerhetnék, melyet esténkénti portfólióvetítések formájában bonyolítanánk.