A Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be Hajdu Szabolcs alkotását

Kultúra

Az 51. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatták az Ernelláék Farkaséknál című magyar filmet, amit Hajdu Szabolcs rendezett. Az alkotás színházi előadás változatát korábban Debrecenben, az első cívisvárosi lakásszínházban is eljátszották már.

Az Ernelláék Farkaséknál volt sorrendben az utolsó alkotás, amelyet csütörtökön este vetítettek a nemzetközi filmfesztivál versenyprogramja keretében Karlovy Varyban. A szekcióban 12 film versenyez a filmszemle fődíjáért, a Kristály Glóbuszért.

A fesztivál honlapja szerint a film szereplői „nagyon precízen vannak megrajzolva”, és az egy lakásban, egy napon lezajló beszélgetéseik „nagyon jól kimutatják megromlott kapcsolataik, a család működésképtelenségének a lényegét.”

 

„Egy évvel a film forgatása előtt írtam egy színdarabot, a forgatókönyv szövege lényegében azonos ezzel a szöveggel. A költségvetés kicsi volt, a filmvilágban talán nincs is olyan darab, amelynek ilyen kicsi lett volna a költségvetése” – idézte Hajdu Szabolcs szavait a fesztivál honlapja. „Rajtunk kívül, akik itt ülünk, a stáb szinte minden tagja a diákom volt a Metropolitan Egyetemen. Ennek köszönhető, hogy összesen 13 operatőrünk volt. Amikor este meghajolunk a nézők előtt, érdekes lesz” – tette hozzá a rendező, aki színészként is szerepel a filmben. A szereplők közt van felesége, Török-Illyés Orsolya, valamint gyermekeik, Hajdu Lujza és Hajdu Zsigmond is.

A film olyan témákat is érint, amelyet a házaspár akkoriban élt át. „Nincs semmiféle határ aközött, ami már nagyon személyes lenne. Mindenről annyit mondunk, amennyit megér. Az ihletet a mi életünk adta, de megjelenik a filmben több olyan motívum és téma is, amelyekkel akkor foglalkoztunk, mint például a gyerekek nevelése vagy egy más családdal való együttélés külföldön. Ugyanakkor a film más házaspárok történeteit is tartalmazza” – magyarázta a filmet Hajdu Szabolcs.

Az 51. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál szombaton este ünnepélyes eredményhirdetéssel és díjkiosztással zárul.