Téglásig jön a Fesztiválzenekar Közösségi Hete

Kultúra

A Baranya megyei Komlótól a Hajdú-Bihar megyei Téglásig országszerte több mint 20 helyszínen adnak ingyenes koncerteket a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) kamaraformációi április 17. és 23. között a hátrányos helyzetűeknek szóló, ötödik alkalommal meghirdetett Közösségi Hét keretében.

A Fischer Iván vezette együttes közleménye szerint a koncertsorozat idén kiegészül a Zenevár című gyerekprogrammal, amelyet a budapesti Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola, Gimnázium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium diákjaihoz, valamint az orosházi SOS Gyermekfalu lakóihoz is elvisz a zenekar.

Az integratív-interaktív program fontos eleme, hogy a zenekar és a hangszerek megismerésén túl a fiatal közönség hangszereket készíthet, és meg is szólaltathatja őket.

A Közösségi Hét programjainak célja, hogy azok az emberek – hátrányos helyzetű vidéki fiatalok, mozgásukban korlátozott gyerekek, templomi közösségek, kisvárosok és falvak lakói – is találkozhassanak a klasszikus zenével, akiknek önerejükből nincs esélyük eljutni egy budapesti hangversenyterembe. A sorozat keretében a BFZ kamaraformációi 12 idősotthon lakóinak zenélnek Bátaszéktől Ormosbányán át Budapestig.

A koncertsorozat részeként a BFZ folytatja az elhagyott zsinagógákban szervezett alkalmakat is, amelyek helyszíne ezúttal a felújítás előtt álló, impozáns karcagi zsinagóga, az apostagi zsinagóga, valamint a 80-as évek közepéig üresen és kihasználatlanul álló, ma viszont modern kiállítóhelyként működő egri zsinagóga lesznek – áll a közleményben. A különleges hangulatú hangversenyeket a zsinagógák és az egykor ott élt zsidó közösség történetéről szóló rövid előadások egészítik ki, valamint lesz flódnikóstoló is.

Az együttes autentikus barokk hangszereken megszólaló játékát ezúttal három templomi közösség élvezheti: a korábbi Közösségi Hetek repertoárján lévő Bach-kantáták áriákkal, egy motettával és egy Rosenmüller-szonátával egészülnek ki a Komlón, Kecskeméten és Soltvadkerten szervezett koncertekre.