Bernáth/y Sándor műveiből nyílik kiállítás Debrecenben

Kultúra

Bernáth/y Sándornak, a magyar neoavantgárd művészeti élet legendás alakjának 70-es években készített műveiből nyílik kiállítás Hétköznapok – Ünnepnapok címmel a Batthyány 24 Galériában 2015. augusztus 13-án, csütörtökön 17 órakor.

A Batthyány 24 Galériában rendezett tárlaton Bernáth/y 70-es években készült korai munkáiból válogatott Tóth Árpád kurátor, aki a Galéria Neon vezetőjeként fontosnak érzi a három éve elhunyt Bernáth/y életművének teljes feltérképezését és bemutatását.

Most láthatók először kiállításon Bernáth/y-nak az 1978-as Debreceni Virágkarneválra megfestett virágkompozíciós tervei az annak idején még írógépen megírt szöveges ismertetésükkel együtt. A dokumentarista igénnyel elkészített La dispersion című fotósorozatának franciaországi  bemutatása óta pedig csaknem negyven év telt el. A Leninvárosi Kísérleti Műhely mindennapjait egymásra fotózott képeken megörökítő és negatívban előhívott montázsait már láthatta a nagyközönség 2012-ben az A38 hajón Bernáth/y emlékére szervezett kiállításon.

Bernáth/y Bukta Imrével közös land art kísérleteinek fotókon dokumentált anyaga Bukta Műcsarnokbeli kiállítása után most kerül újra kiállítótérbe. A Batthyány 24 Galériában zömében fotókkal idézik meg a 70-es évek hangulatát, Bernáth/y fanyar humorával, groteszk látásmódjával fűszerezve.

A kiállítást 2015. augusztus 13-án 17 órakor Magyarósi Éva képzőművész nyitja meg.