Chicagóba és Londonba is meghívták Pálfi György új filmjét

Kultúra

Debrecenben is lesz közönségtalálkozó.

Meghívást kapott Pálfi György Szabadesés című filmje az 50. Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába, valamint vetítik az 58. Londoni Nemzetközi Filmfesztiválon is – közölte a filmet forgalmazó Vertigo Média az MTI-vel pénteken.

Az alkotás, amelyet csütörtökön kezdtek vetíteni a hazai mozik, az október 9-én kezdődő 50. Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában 15 másik filmmel versenyez a legjobb filmnek járó Arany Hugo-díjért. A Szabadesés emellett az október 8-án kezdődő 58. Londoni Nemzetközi Filmfesztiválra is meghívást kapott. Londonban október 9-én és 11-én vetítik a Szabadesést a Nevetés (Laugh) szekcióban, és a 9-i vetítésre máris elfogytak a jegyek – olvasható a közleményben, amely hangsúlyozza, hogy a brit fővárosban tartandó fesztivál honlapja Pálfit Magyarország legeredetibb és legmegosztóbb rendezőjeként mutatja be.

Pálfi György (Hukkle, Taxidermia, Nem vagyok a barátod, Final Cut – Hölgyeim és Uraim!) legutóbbi, Szabadesés című alkotása a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a zsűri különdíját, a legjobb rendezés díját, valamint az Europa Cinemas Label díját. A film magyarországi díszbemutatóját kedden tartották.

A film előtt Tóth Luca animációs filmrendezőnek A kíváncsiság kora című rövidfilmje is megtekinthető. Tóth Luca a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerzett BA diplomája után a londoni Royal College of Art mesterszakán tanult tovább. Diplomafilmje, A kíváncsiság kora (The Age of Curious) idén a világ egyik legrangosabb animációs filmfesztiválján Annecy-ban különdíjban részesült.

Pálfi György a fesztiválok mellett magyar közönségtalálkozókon is részt vesz: szeptember 29-én Kecskeméten, október 1-jén Debrecenben, 3-án pedig Szentendrén tehetik fel a kérdéseiket a nézők a rendezőnek, valamint Pusztai Ferenc producernek.