debrecen

Debreceni programkínálat szeptember végéig

Kultúra

augusztus 4. 14.00 ‒ 17.00 Véradás A Józsai Közösségi Házban

A Magyar Vöröskereszttel együttműködve kiszállásos véradást szervezünk augusztus 4-én a Józsai Közösségi Házban. Aki tud és megteheti, hogy vérével másokon segítsen, azt kérjük fáradjon el az intézménybe 14-17 óra között.

Fontos, hogy a véradás előtt figyeljenek a megfelelő étkezésre és folyadékfogyasztásra, valamint a jelentkezéshez szükséges iratokat hozzák magukkal (személyi igazolvány, lakcímkártya és TAJ kártya)
Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)

 

augusztus 4. és augusztus 5.  20.00 (Esőnap: augusztus 6.) Vajda Katalin: Anconai szerelmesek

Zenés komédia két részben – a Turay Ida Színház előadása

Helyszín egy dél-olasz városka, Ancona terecskéje, a 70-es években. Szereplők: Don Tomato, lányát egyedül nevelő, korosodó amoroso, könnyűvérű szobalány, szomszédja a magányos panziósnő, a pocsék kávét felszolgáló kávéház tulajdonos, egy hátrányos helyzetű utcazenés és egy tűzről pattant magyar lány. Az Anconai szerelmesek kacagtatóan fordulatos, kedvesen pikáns, szellemes, zenés összekacsintás, a hetvenes évek olasz slágereivel. Szerelem, slágerek, tánc, gegek, csipetnyi erotika, poénok, kacagás, happy end.

Ötlet: Valló Péter

A magyar dalszövegeket írta: Fábri Péter

Közreműködik a Fourteam Zenekar

Szereplők:

Tomao Nicomaco, anconai polgár – Nemcsák Károly

Dorina, a házvezetőnője – Keresztes Ildikó

Lucia, Tomao lánya – Borbély Krisztina

Agnese, panzió tulajdonos – Nyírő Bea

Giovanni, a cukrász – Boros Zoltán

Viktória, magyar lány – Bódi Barbara

Luigi del Soro, vándormuzsikus – Kurkó József

Drusilla, római lány – Rárósi Anita

Lucrezio, egyetemi hallgató – Sövegjártó Áron

Rendező: Huszti Péter

Helyszín: Nagyerdei Szabadtéri Színpad (Nagyerdei Park, Tel.: 52/518-400)

 

augusztus 4 – 8. Állatkerti Állatok Élete Nyári Tábor

A gyerekek a nagyerdei park lakóinak mindennapjaival, tartásuk titkaival ismerkedhetnek meg.

Helyszín: Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre u. 1., Tel.: 52/310-065)

 

augusztus 4 ‒ 15. Helyi Érték II. – Interaktív Kiállítás A Nagymacson Élő Gyerekek Alkotásaiból

Megnyitó: augusztus 4. 16.00

Helyszín: DMK Nagymacsi Közösségi Háza (Debrecen-Nagymacs, Kastélykert u. 39., Tel.: 52/217-171, 30/5660-252)

 

augusztus 4 – 29. Fotókiállítás a TerepSzemle Stúdió fotótanfolyamán készült képekből

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

augusztus 4. – szeptember 5. Kín Gábor festőművész kiállítása

Helyszín: Élettudományi Galéria (Egyetem tér 1., Tudományegyetem és Botanikus kert között, Tel.: 52/411-600/58038)

 

augusztus 5. 10.00 Filmvetítés ajánlott és kötelező olvasmányok adaptációiból

Helyszín: Méliusz Tócóskerti Iskolai és Gyermekkönyvtára (Margit tér 19., Tel.: 52/324-029)

 

augusztus 5. 10.30 Hangbújócska Zenebölcsi

Vezeti: Lövei Lilla zenetanár

Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19. Tel.: 52/502-474)

 

augusztus 5. 16.30 Hajdú-Bihar megye Árpád-kori kincsleletei – Szolnoki László régész vetített képes előadása  A glogówi kincs Egy hordónyi ezüstpénz a középkori Lengyelországból című kiállításhoz kapcsolódóan

Részvétel a kiállításra megváltott belépőjeggyel.

Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)

 

augusztus 5. 20.30 MODEM Kertmozi

Jeles András: A kis Valentino  – Hajdu Szabolcs ajánlásával

16 éven felülieknek!

A program ingyenes.

Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)

 

augusztus 5 ‒ 29. ETNO ART – a Zilahi Képzőművészeti Csoport (Szilágyság, Erdély) kiállítása
Megnyitó: augusztus 5. 17.00
Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Háza, Belvárosi Galéria (Kossuth u. 1., Tel.: 52/413-939)
augusztus 6. 10.00 – 12.00 Játszani jó! – Kreatív délelőtt a Szivárvány­teremben: gyöngyfűzés, origami, társasjáték

Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19. Tel.: 52/502-474)

 

augusztus 6. 10.00 Kézműves foglalkozás vakációzó diákoknak

Helyszín: Méliusz Tócóskerti Iskolai és Gyermekkönyvtára (Margit tér 19., Tel.: 52/324-029)

 

augusztus 6. 17.00 ‒ 18.00 Szatyor Termelői Udvar

Helyszín: DMK Tímárház – Kézművesek Háza (Nagy Gál István u. 6., Tel.: 52/321-260, 30/6189-767)

 

augusztus 6 – 24. Debrecen, Virágváros Kiállítás

A patchwork-öt, vagyis foltvarrást először az amerikai asszonyok készítettek szükségből – mára látványos, dekoratív és kreatív műfajjá vált. A Magyar Foltvarró Céh 25 éve Debrecenben alakult meg, innen indult el a foltvarró mozgalom, amely mára több száz taggal és nemzetközi hírnévvel rendelkezik. Az egyesület legszebb virágos munkáival ünnepeljük az évfordulót. A kiállítás ingyenesen látogatható a Kölcsey Központ nyitvatartási idejében, a hétfői napok kivételével.

Helyszín: Kölcsey Központ (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/518-400)

 

augusztus 6 – 30. Miniatűr virágok: virágos bélyegek – A Magyar Posta és a MÉLIUSZ Helytörténeti Gyűjtemény és Fotótárának közös kiállítása

Megnyitó: augusztus 6. 12.00

Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19. Tel.: 52/502-474)

 

augusztus 7. 10.00 Szórakoztató gyermek- és családi filmek vetítése

Helyszín: Méliusz Tócóskerti Iskolai és Gyermekkönyvtára (Margit tér 19., Tel.: 52/324-029)

 

augusztus 7. 10.30 Szünidei matiné 

Filmklub a  Szivárvány­teremben: A szeleburdi család

Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19. Tel.: 52/502-474)

 

augusztus  7. 14.00 Szünidei barkácsoló

Különböző kézműves technikák elsajátítása

Helyszín: Méliusz Józsai Könyvtára (Debrecen – Józsa Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-125)

 

augusztus 7. 17.30 ‒ 18.30 Szatyor Termelői Udvar

Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)

 

augusztus 7. 18.00 Tárlatvezetés az Alföldön

AzAlföld . Történetek kétszáz év magyar képzőművészetéből című kiállításon Eleőd Ildikó kurátor, a MODEM művészettörténésze kalauzolja az érdeklődőket.

A tárlatvezetés ingyenes, csak a kiállításra szóló belépőjegyet kell megváltani.

Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)

 

augusztus 7 – 10. 15. Debreceni Borkarnevál

„… idd okosan könnyű borod s mérd az örök reményt

kurta lét araszán. Míg fecsegünk, száll az irígy idő:

élvezd a napot és hagyd a gyanús holnap ígéretét.”

(Horatius)

Augusztus elején az észak-alföldi régió legrangosabb borfesztiválján a borvidékeink legszebb borait kóstolhatják az ínyencek jó zene mellett, a megújult Nagyerdőn, a Békás-tó partján…

A jó bor cégére a Debreceni Borkarnevál!

– 10 Borvidék – Közel 40 Hazai Családi Borászat

– Pálinka- És Gyümölcsbor-Kóstolás

– A Hagyományos Magyar Konyha Kemencés Ételei

– Minőségi Házi Sajtok Hazai Termelőktől

– Tradicionális Étkek És Kézműves Termékek Vására

– Bemutatkozik Az Érmellék

Programok a Szabadtéri Színpadon:

augusztus 7.

18.00 Mojo Working

19.30 Pribolyszki Mátyás Trió

21.00 Sonny and the Wild Cows

augusztus 8.

17.00 Bordó Sárkány

19.00 Kilele Swing Cats

21.30 Bakator Zenekar

augusztus 9.

16.00 Crocodile Rock Band

18.00 Szeredás Népzenei Együttes

19.45 P.Box – akusztikus koncert

22.00 Kerekes Band

augusztus 10.

16.30 Debrecen Helyőrségi Zenekar

18.00 Fourtissimo

20.30 MagyarVista Social Club

A rendezvények ingyenesek; nyitva tartás csütörtökön 16 órától éjfélig, pénteken és szombaton déltől éjfélig, vasárnap déltől 22 óráig.

Helyszín: Nagyerdei Szabadtéri Színpad és Békás-tó (Nagyerdei Park, Tel.: 52/518-400)

 

augusztus 8. 16.00 ‒ 17.00 Szatyor Termelői Udvar

Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)

 

augusztus 8 – 17. Klasszikus Gitárosok Debreceni Találkozója

Program:

augusztus 8. 19.00

A Klasszikus Gitárosok Debreceni Találkozójának nyitóhangversenye

Óváry Zoltány gitárművész hangversenye

A belépés díjtalan!

Helyszín: Debrecen Egyetem Zeneművészeti Kar, Liszt terem (Egyetem tér 1.)

augusztus 10. 19.00

Czakó Erika és Márton László gitárművészek hangversenye

A belépés díjtalan!

Helyszín: Debrecen Egyetem Zeneművészeti Kar, Liszt terem (Egyetem tér 1.)

augusztus 11. 19 .00

Csorba Gergő gitárművész hangversenye

A belépés díjtalan!

Helyszín: Debrecen Egyetem Zeneművészeti Kar, Liszt terem (Egyetem tér 1.)

augusztus 12. 19.00

Almai Fanni, Nagy Gábor és Magyar Gábor (DE Zeneművészeti Kar) hallgatók gitárhangversenye

A belépés díjtalan!

Helyszín: Debrecen Egyetem Zeneművészeti Kar, Liszt terem (Egyetem tér 1.)

augusztus 14. 19.00

Tokos Zoltán gitárművész hangversenye

A belépés díjtalan!

Helyszín: Debrecen Egyetem Zeneművészeti Kar, Liszt terem (Egyetem tér 1.)

augusztus 16. 10.00

Gitárverseny

A Klasszikus Gitárosok Debreceni Találkozója résztvevőinek versenye 10.00 – 14.00 között.

A belépés díjtalan!

Helyszín: Debrecen Egyetem Zeneművészeti Kar, Liszt terem (Egyetem tér 1.)

augusztus 17. 19.00

A Klasszikus Gitárosok Debreceni Találkozójának záróhangversenye

A belépés díjtalan!

Helyszín: Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Kápolnája (Szent Anna u. 20-26.)

Információ: Tel.: 52/419-366

 

augusztus 8-ig “Jaj, úgy élvezem én a strandot…” – Fürdőkultúra, fürdők, strandok Debrecenben – kiállítás

Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19. Tel.: 52/502-474)

 

augusztus 9. 14.30 és 15.30 Aqua Dance az Élményfürdőben

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

augusztus 9. 17.00 Generációk utcája – Utcaművészeti programok

Program:

17.00 Hepp Trupp Társulat előadása

Bábkészítés, játszóház, kézműves foglalkozás

19.00 Minimum 4 koncert

20.30 Bacskó Gabriella Víz-Hal performance előadása (esőnap: augusztus 16.)

A program ingyenes!

Helyszín: Hal köz (Tel.: 52/415-498)

 

augusztus 9. 20.00 Fűszer – Csemege zenei foglalkozás

A MODEM belső kertjében tart zenei foglalkozást a Dub Székház csapata bakelit lemezjátszókkal felszerelkezve, frappáns vizuális háttérrel kiegészítve. A hangulatot a Zöld Szamár kávézó, a lávalámpa és a babzsákfotelek alapozzák meg.

A belépés ingyenes.

Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)

 

augusztus 9. KreDenc Alkotói Piac

Helyszín: Malompark Bevásárlóközpont (Füredi út 27., Tel.: 52/483-080)

 

augusztus 9 – 10. OTP Karnevál Kupa Gyermek Labdarúgó Torna

Helyszín: Oláh Gábor utcai Sportcentrum (Oláh Gábor u. 5., Tel.: 52/514-407)

 

augusztus 10. 14.00 Ruhabörze Debrecen

Feleslegessé vált vagy kinőtt ruháidat már nem tudod hol tárolni? Cseréld el vagy add el azokat, amelyekre már nincs szükséged, és frissítsd fel ruhatárad kiváló minőségű ruhákkal! Gyere és találkozz a Stlye and Blog csapatával!

Helyszín: Roncs Bár (Csapó u. 27., Tel.: 52/688-050)

 

augusztus 10-ig U16 Női Kosárlabda Európa-bajnokság

Helyszín: Oláh Gábor utcai Sportcsarnok (Oláh Gábor u. 5., Tel.: 52/514-407) és Hódos Imre Rendezvénycsarnok (Kassai út 32-34., Tel.: 52/514-400)

 

augusztus 11. 20.00 (Esőnap: augusztus 12.) Marc Camoletti: Hatan pizsamában

Vígjáték két felvonásban – a Játékszín előadása

Milyen lehet Marc Camoletti francia vígjáték író bohózata? A válasz egyszerű: két óra tomboló hahotázás, egy őrületes kavalkád remek színészeknek és rendezésnek köszönhetően. Ismét bebizonyosodott: egy térdcsapkodós bulvárkomédiát is lehet igényesen színpadra állítani. Valahol, egy franciaországi nyaralóban Bernard és neje, Jacqueline vendégeket várnak egy kellemesnek ígérkező hétvégére. Az egyik vendég, Bernard legjobb barátja, Robert, aki Jacqueline titkos szeretője. A másik vendég Brigitte, Bernard titkos szeretője. A ház ura feleségének úgy állítja be a dolgot, mintha Brigitte Robert párja lenne, de mivel Robert még sosem látta a nőt, összetéveszti a szobalánnyal, akit szintén Brigitte-nek hívnak. És ha mindez nem lenne elég, hamarosan beállít egy “pusszancsra” a szobalány férje is, Bertrand…

Szereplők:

Bernard – Hajdu Steve

Jacqueline – Vándor Éva

Robert – Csonka András

Brigitte 1. Fábián Anita

Brigitte 2. Lévay Viktória

Bertrand – Barabás Kiss Zoltán

Rendező: Gálvölgyi János

Helyszín: Nagyerdei Szabadtéri Színpad (Nagyerdei Park, Tel.: 52/518-400)

 

augusztus 11 – 15. Állatkerti Állatok Élete Nyári Tábor

A gyerekek a nagyerdei park lakóinak mindennapjaival, tartásuk titkaival ismerkedhetnek meg.

Helyszín: Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre u. 1., Tel.: 52/310-065)

 

augusztus 12. 10.30 Hangbújócska Zenebölcsi

Vezeti: Lövei Lilla zenetanár

Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19. Tel.: 52/502-474)

 

augusztus 12. – szeptember 1.Katonák és zenészek – 60 éves a Debreceni Helyőrségi Zenekar – kiállítás a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban

Megnyitó: augusztus 12. 16.30

Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19. Tel.: 52/502-474)

 

augusztus 13. 9.30 – 12.00 Játszani jó! – Kreatív délelőtt a Szivárvány ­ teremben

9.30 – 10.00 Papírszínházas mesemondás (kamishibai)

10.00 – 12.00 gyöngyfűzés, origami, társasjáték

Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19. Tel.: 52/502-474)

 

augusztus 13. 17.00 ‒ 18.00 Szatyor Termelői Udvar

Helyszín: DMK Tímárház – Kézművesek Háza (Nagy Gál István u. 6., Tel.: 52/321-260, 30/6189-767)

 

augusztus 13. 20.00 (Esőnap: augusztus 14.) Barillet – Grédy: A kaktusz virága

Zenés komédia Nádas – Szenes slágereivel – a Bánfalvy Stúdió előadásában az Abigél producereitől

A kaktusz virágát 1964-ben óriási sikerrel mutatták be a Bouffes-Parisiens színházban, ahonnan elindult világkörüli útjára, meghódította a Broadway-t is, s egy nagy sikerű film – amelyben olyan nagyságok szerepeltek, mint Walter Matthau, Ingrid Bergman vagy Goldie Hawn – forgatókönyvének alapjául is szolgált. A kritika a sikert a játék “szellemes, pajzán és narancsillatú pikantériájának” tudja be. Pompás szerkesztés, egymásból logikusan és mégis frappáns bukfencekkel kipattanó helyzetek, kitűnő szerepek, szellemes dialógus és friss, üde, minden érzelgősségtől mentes hangvétel; a szerzők a műfaj hagyományain belül, mégis egyéni ízléssel csevegnek az örök témáról: a szerelem bonyodalmas, de végül mégis boldog révbe jutó útjairól. Adott egy nőtlen, szoknyapecér fogorvos; egy mogorva, maximalista asszisztensnő; egy helyét kereső reklámmodell; egy céltudatos, fiatal lány és egy kezdeti füllentés, mely a négy szereplőt képtelenebbnél képtelenebb helyzetekbe sodorja.

A kaktusz virága című vígjátékban Nádas Gábor zenéjét és Szenes Iván halhatatlan dalszövegeit a Chameleon Jazz Band élő zenekar kelti életre.

Szereplők:

Julien – Hujber Ferenc

Stéphanie – Xantus Barbara

Antonia – Bugár Anna

Norbert – Harmath Imre

Cochet úr, a betege – Schlanger András

Igor – Sándor Péter

Rendező: Schlanger András

Helyszín: Nagyerdei Szabadtéri Színpad (Nagyerdei Park, Tel.: 52/518-400)

 

augusztus 14. 10.30 Szünidei matiné 

Filmklub a  Szivárvány­teremben: Sherlock Holmes

Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19. Tel.: 52/502-474)

 

augusztus 14. 17.30 Óriási tájkép – Felnőtt múzeumpedagógiai foglalkozás

Kapcsolódó kiállítás: Alföld. Történetek kétszáz év magyar képzőművészetéből

A felnőtteknek szóló rendhagyó sorozat keretében a kiállítás egy-egy részletével ismerkedhetnek meg alaposabban az érdeklődők, és különféle művészeti technikákat is kipróbálhatnak. Ez alkalommal az Alföld emblematikus elemeit felhasználva (pl.: gémeskút, gulya, délibáb) a résztvevők óriási tájképet készíthetnek, amelyet a kiállítótérben installálnak is. Minden érdeklődőt szeretettel várunk – korhatárra, kézügyességre való tekintet nélkül!

A csoport maximális létszáma 15 fő.

További információ és bejelentkezés: György Gabriella múzeumpedagógus

Telefon: 30/590-5933

A felnőtt múzeumpedagógiai foglalkozás díjtalan, csak a kiállításra szóló belépőjegyet kell megváltani.

Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)

 

augusztus 15. 16.00 ‒ 17.00 Szatyor Termelői Udvar

Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)

 

augusztus 15. Aquaticum V. Országos Csúszdabajnokság

Az Aquaticum Mediterrán Élményfürdőben 2014. augusztus 15-én, ötödik alkalommal rendezzük meg az Aquaticum Országos Csúszdabajnokságot, ahová szeretettel várjuk a nevezőket, kicsiket és nagyokat! A versenyzők nyolc kategóriában indulhatnak a bajnoki címért és az értékes nyereményekért. A bajnokság napján kedvezményes belépési lehetőséget biztosítunk a résztvevőknek, ahol a csúszdázás kalandjai mellett családi programokkal és sztárfellépővel várjuk a szórakozni vágyókat.

Vajon, ki dönti meg a 9,22 mp-es rekordot?

– 8 kategória

– nevezőknek kedvezményes belépés a bajnokság napján

– értékes nyeremények

– családi programok

Csússz az értékes nyereményekért, légy Te a csúszdabajnok!

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

augusztus 15 – 20. 3. Debreceni Cseh Sörünnep & Sörkert

„Édesjóistenem, ez az élet mégiscsak bolondulásig gyönyörű!”

„Beledugtam az orrom a habba, föltartottam a kezemet, mintha imára emelném, és lassan, élvezettel ittam az édesen keserű italt, és mikor elfogyott, mutatóujjammal megtöröltem a számat…”- olvashatjuk a száz éve született Hrabal Sörgyári Capriccio című művében. Mi is hasonló élménnyel lehetünk gazdagabbak, ha ellátogatunk az immáron harmadik Debreceni Cseh Sörünnep és Sörkert rendezvényre. A fesztiválon Csehország minden régiójából kerülnek csapra jobbnál-jobb sörök a megújult Nagyerdő zöldövezetében.

Kis „habos” ízelítő a gazdag programból:

• magyar kézműves sörök cseh receptek alapján,

• vendégek a pályán: Németország és Anglia kézműves sörei,

• gyermekjátszótér, kézműves piac,

• grill terasz.

Ferdinand – Dudák – Primátor – Konrád – Budweiser 1795 – Zubr

Pernstejn Pardubice – Litovel – Eggenberg – Svijany – Rebel – Krusovice

Starobrno – Zlatopramen – Jarosov – Harold – Hubertus – Kout Pivo

A programok ingyenesen látogathatók.

Helyszín: Nagyerdei Park (Tel.: 52/518-400)

 

augusztus 15 – 21. „Debrecen, Virágváros” – Virágkarneváli hét

Program:

augusztus 15.

20.00 Debrecen-Gyula Dixie Expressz

Közös koncertet ad az 1984 óta működő, fennállásának 30. évét ünneplő Debrecen Dixieland Jazz Band és a Gyuláról érkező Royale Dixieland Band. Megalakulásától fogva mindkét zenekar számos hazai és külföldi meghívást kapott. A zenekarok egész estés játékukkal –dixieland örökzöldekkel és saját szerzeményekkel– kalauzolják a közönséget a dixieland és a szving zene világába.

A belépés a koncertre ingyenes.

Helyszín: Nagyerdei Szabadtéri Színpad

augusztus 16.

14.00 – 22.00 VII. Debreceni Mézeskalács Fesztivál

Mézeskalácsok, sokféle méz és mézzel készült termék bemutatója és vására, előadások, népzene, néptánc, bábszínház, gyermek kézműves foglalkozások. A Déri Múzeumban megtekinthető „A nagy múltú debreceni mézeskalácsosság tárgyi emlékei” kamarakiállítás.

Helyszín: Déri tér

17.00 „A Növényvilág Túlélői” – Kaktuszok És Pozsgások Kiállításának Megnyitója

Helyszín: Kölcsey Központ, Körfolyosó

17.00 Lurkó Liget – Gyermekprogramok

18.00 Bartha Tóni: Paprika Jancsi visszatér

19.00 DuoTrio: Cirkusz Bodrikusz

19.30 Eagle Linedance TEAM: Keresd a sast! – vadnyugati pörgés

Már 17 órától bemutatkozik az Alföldi Legendárium óriás társasjáték, a DÖFI (Debreceni Összefogás a Fizikáért) óriás szappanbuborékokkal, „trutyi-kísérlettel”, a Fekete Gólya Erdei Iskola, a Magyar Református Szeretetszolgálat az „iskolatáska akcióval” és a Siketmisszió érzékenyítő játékaival

Helyszín: Baltazár Dezső Tér

20.00 Katonák-Virágok-Dallamok

Elmúlt 60 év, hogy elkezdtünk masírozni a Debreceni Helyőrségi Zenekarral, hogy több száz rendezvényen lehessünk tanúi a feszes ritmusú indulóknak és a zenész katonák fegyelmezett játékának. Meneteljen a zenekarral, és ünnepeljen velünk!

Helyszín: Nagyerdei Szabadtéri Színpad

Egész nap „Ó, Ha Rózsabimbó Lehetnék!”
Csukás István hallhatatlan mesefigurái, Mirr – Murr, Sebaj Tóbiás, a Nagy Ho-ho-ho Horgász és Süsü “teljes embernagyságban” most a valóságban is megjelennek, kilépnek a mesekönyvek, mesefilmek világából.

Helyszín: Kölcsey Központ

augusztus 17.

14.00 – 20.00 VII. Debreceni Mézeskalács Fesztivál

Mézeskalácsok, sokféle méz és mézzel készült termék bemutatója és vására, előadások, népzene, néptánc, bábszínház, gyermek kézműves foglalkozások. A Déri Múzeumban megtekinthető „A nagy múltú debreceni mézeskalácsosság tárgyi emlékei” kamarakiállítás.

Helyszín: Déri tér

17.00 – 20.00 Lurkó Liget-Gyermekprogramok

18.00 Langaléta Garabonciások: Horagus mester cirkusza

19.00 Ozirisz Hastánc Stúdió: Varázstánc

19.30 Lesz Dance Tánc- és Sportegyesület: Lesz dance! – társastánc- és showtáncbemutató

Már 17 órától bemutatkozik az Alföldi Legendárium óriás társasjáték, a DÖFI (Debreceni Összefogás a Fizikáért) óriás szappanbuborékokkal, „trutyi-kísérlettel”, a Fekete Gólya Erdei Iskola, a Magyar Református Szeretetszolgálat az „iskolatáska akcióval” és a Siketmisszió érzékenyítő játékaival.

Helyszín: Baltazár Dezső Tér

20.00 „Mesék A Világról, Virágról” St Martin Koncertje

A világhírű St. Martin első önálló lemeze 1994-ben jelent meg Magyarországon St. Martin 1 címmel, mely Ázsiában is aranylemez lett. Azóta számtalan lemezzel ajándékozta meg a zenekedvelő közönséget, koncertjeivel és lemezeivel pedig a világ bármely részén találkozhatunk. A megszámlálhatatlan díjjal (a Magyar Rádió eMeRTon díja, az év hangszeres szólistája kategóriában; Aphelandra-díj; Regionális Príma Primissima Díj; Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetés; több arany-platina-és gyémántlemez) kitüntetett művész idén augusztus 17-én, a Virágkarnevál idején a St.Martin & Syrinx című lemezzel érkezik Debrecenbe.

Helyszín: Nagyerdei Szabadtéri Színpad

augusztus 18.

6.00 – 21.30 Class Fm: Class Nyár

Élő rádióműsorok a helyszínen:
06.00 – 10.00 Morning Show Sebestyén Balázzsal, Rákóczi Ferivel és Vadon Janival
10.00 – 15.00 Class Kívánságműsor Abaházi Csabával
15.00 – 18.00 Class Délután Vágó Pirossal
Fellépők a színpadon:
10.00 Kasza Tibi
15.00 Vastag Csaba és Vastag Tamás
17.00 Napoleon Boulevard
18.30 R-GO
20.30 Hooligans

Helyszín: Kossuth tér

16.00 – 19.00 Lurkó Liget – Gyermekprogramok

17.00 Ládafia Bábszínház: A só – magyar népmese

18.00 ORT-IKI Báb- és Utcaszínház: Díszszemle – jelenetek a dicsőséges taplán hadsereg múltjából

16 órától az az Alföldi Legendárium óriás társasjátéka, az 50 éves Povolny asztalos inasai, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltóautója és a Magyar Református Szeretetszolgálat az „iskolatáska akcióval” és a Siketmisszió érzékenyítő játékaival

Helyszín: Baltazár Dezső tér

19.00 18. Eötvös – Kupa Nemzetközi Röplabdatorna Ünnepélyes Megnyitója A Karneváli Csoportokkal

Tutarchela Táncegyüttes a grúziai Zugdidiből

Hébé Ifjúsági Tánccsoport az észtországi Viljandiból

Marmera Üniversiteri Néptáncegyüttes a törökországi Isztambulból

Helyszín: Déri tér

augusztus 19

11.00 – 16.00 Jubileumi Találkozó

A 25. jubileumi évét ünneplő Magyar Foltvarró Céh alkotóinak találkozója, melyen külföldi és hazai „foltvarrók” alkotásai közül válogathatunk, a gyermekek pedig saját maguk is kipróbálhatják a foltvarrás rejtelmeit.

Helyszín: Kölcsey Központ

14.00 III. Galiba Gyermekfesztivál És Junior Virágkarnevál

14.00 – 16.00 Galiba Színpad

16.00 III. Galiba Gyermekfesztivál és Junior Virágkarnevál – felvonulás a Nagytemplom elől

16 30 Drums ütőegyüttes produkciója

17.00 III. Galiba Gála – a felvonuló csoportok bemutatkozása a színpadon

Helyszín: Déri tér

19.00 Sztárok A Téren

19.30 By The Way

20.00 Bemelegítés az Abrakazabrával

20.30 Debrecen Hangja döntő

21.00 Bebe, Karácsony „James” János

Az estet az LGT legnagyobb slágerei színesítik, a zenekar ikonikus dalait az Abrakazabra együttes kíséretével a fiatal generáció tehetséges döntősei előadásában hallhatjuk a Kossuth téren.

Helyszín: Kossuth tér

augusztus 20. 45. Debreceni Virágkarnevál

Az elmúlt 45 évben több mint 500 virágkocsi-kompozíció, több mint 1000 külföldi és hazai művészeti csoport, több millió szál virág, több tízezer közreműködő, több száz „virágos” program színesítette a rendezvényt. Idén a Debreceni Virágkarnevál történetének újabb fejezete kezdődik el, hiszen az augusztus 20-i egész napos programot követően a Karneváléj alkalmával a rendezvény megújulva tér vissza régi otthonába, a felújított Nagyerdei Stadionba.

7.30 Karneváli Felvonulás

Kerékpárosok, veterán autók, virágkocsik és művészeti csoportok felvonulása. A karneváli menet résztvevői a Petőfi tértől a Nagyerdei Stadion északi rendezvényteréig vonulnak fel.

Helyszín: Piac utca

8.00 – 24.00 3. Debreceni Cseh Sörünnep & Sörkert

Helyszín: Békás-tó, Nagyerdei Szabadtéri Színpad mögötti rendezvénytér

11.00 – 12.00 Gyermekkarnevál Az Alma Együttessel

A 17 éve alakult Alma Együttes, kezdetben felnőtteknek zenélt, de egy véletlen felkérés kapcsán olyan sikeres gyerekkoncertet adtak, hogy azon nyomban több másik felkérés is érkezett és rövid időn belül azon kapták magukat, hogy már csak szinte gyerekkoncertjeik vannak. Sikerük kulcsa a gyermeklelket megérintő őszinteségben, a „nevető”,- és „tánc-izmokat” egyaránt megmozgató képességükben rejlik.

Az együttes a közel 1 órás családi koncert során improvizatív módon kezeli a táncos-zenés együttlétet: a gyerekek, sőt a szülők, pedagógusok is aktív részesei és formálói a sok vidámsággal fűszerezett műsornak. A koncert gerincét természetesen a nagy közönség kedvencek alkotják, mint az Almamánia, Nád a házam, Ma van a szülinapom, Helikoffer, de ezek mindig az aktualitást kiszolgáló dalokkal egészülnek ki. Műsoruk során nevetve tanítják a gyerekeket, miközben felhőtlen és tartalmas szórakozást nyújtanak az egész családnak. Koncertjükre szeretettel várnak minden dalolni, kacagni és táncolni vágyó gyermeket és gyermeklelkű felnőttet.

A zenekar felállása 4 fő almagerezddel:  Buda Gábor – ének, gitár, Szabó Tibor – gitár, bouzouki, tambura, Maroevich Zsolt – brácsa, hegedű, Székely Zoltán – furulya, kaval, szaxofonok

Helyszín: Nagyerdei Szabadtéri Színpad

13.00 – 18.00 Virágkocsik Kiállítása És Folklórfesztivál

A karneváli felvonulás végeztével a Stadion északi rendezvényterére érkező virágkocsik kora délutántól testközelből tekinthetők meg. A közönséget folklór csoportok bemutatói szórakoztatják.

Helyszín: Nagyerdei Stadion északi rendezvénytere

15.00 Gubás Gabi Biomese, Avagy Puff Ancsi Egy Napja

Teljes körű mese-koncert, melynek főszereplője, Puff Ancsi, aki bizony egy kis súlyfelesleggel és némi telhetetlen chips, csoki éhséggel és persze gyerekes csíntevéssel rendelkezik, és hőn szeretett barátja Kuka apó segítségével és egy izgalmas nap hatására illetve a gyerekek segítségével rengeteget tanul, hogyan kell enni, hogy ne habzsoljunk, aminek puffadásos-dundulás a vége ,miért jó a fogmosás vagy mire jó a torna,és persze hogy adni sokkal jobb, mint kapni. A gyerekek a játékos dalok segítségével megismerkedhetnek Dinnye úrral, felszállhatnak a Spenót-kerékpárra, elkészíthetik a Tréfa-Répa levest, és táncolhatnak a Fogmosi-Rocky-ra.

Helyszín: Nagyerdei Szabadtéri Színpad

16.00 – 18.00 Karneváli Szieszta

Művészeti csoportok ingyenesen megtekinthető bemutató műsora

Helyszín: Nagyerdei Szabadtéri Színpad

19.30 – 21.20 (Kapunyitás: 18.00) Sztárok És Szirmok – Karneváléj A Stadionban

A 45. Debreceni Virágkarnevál gálaműsora immár az új stadionhoz méltó köntösben, különleges esti arénaszínpadi látványosságként mutatkozik be a debreceni közönség előtt. A klasszikus virágkocsi-szemle számos magyar és nemzetközi táncegyüttes összefogásának köszönhetően idén egy színpompás összművészeti forgataggá alakul át, melyben a fesztiválhangulatot kitűnően megalapozó mazsorettől a lélegzetelállító akrobaletten át egészen a fergeteges lovasbemutatóig több mint 1000 közreműködő kelti életre a karneváli hangulatot a Nagyerdei Stadion arénaszínpadán.

A Karneváléj idei sztárjai lesznek többek közt:

–    Bogi, az Eurovíziós Dalfesztivál Dal című televíziós vetélkedőjének döntőse

–    Szabó Ádám, a Csillag születik és X-Faktor harmonika-mágusa

–    Szabó Dávid, a Budapesti Operettszínház sztárszínésze

–    Made in Hungária-retrobuli az utánozhatatlan Fenyő Miklóssal és Dollyval

A műsorban részletek hangzanak el Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperájából, mely Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján készült. A mű szerzői jogait a Zikkurat Színpadi Ügynökség képviseli, producere: Rosta Mária.

Helyszín: Nagyerdei Stadion

22.00 – 01.00 Tűzijáték
Utána Debrecen legmenőbb DJ-i szórakoztatják a közönséget egy fergeteges buli keretében hajnal 1 óráig.

Helyszín: Egyetem tér

augusztus 21. Virágkocsi Kiállítás

Helyszín: Kossuth tér

Információ: Tel.:52/518-400

 

augusztus 16. 10.00 – 13.00 Alföldi Legendárium családi délelőtt

Az Alföld című kiállításhoz és az Alföldi Legendáriumhoz kapcsolódó mesék, dalok, tánctanulás, fotóparaván, vidám társasjátékok, művészeti puzzle és kreatív foglalkozások várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

A program ingyenes.

Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)

 

augusztus 16. 14.30 és 15.30 Aqua Dance az Élményfürdőben

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

augusztus 16. 17.00 Generációk utcája – Utcaművészeti programok

Program:

17.00 ORT-IKI Utcaszínház: Perzeus királyfi

Kézműves foglalkozás, közös festés, óriásbáb készítése

19.30 Nyilas Reni és Ők koncert

A program ingyenes!

Helyszín: Hal köz (Tel.: 52/415-498)

 

augusztus 16. 19.00 – 01.00 Éjszakai fürdőzés (Medencezárás: 00.30)

Az Aquaticum Mediterrán Élményfürdőben különleges hangulatú fürdőzésen vehetnek részt Vendégeink.

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

augusztus 16. Reggae Dance Hall az Opera Közhasznú Egyesület szervezésében

A program ingyenes!

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

augusztus 16 – 17. VII. Debreceni Mézeskalács Fesztivál

Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)

 

augusztus 16-ig Bada Márta festőművész Mesélő Gyöngyszemek című kiállítása

Helyszín: Sesztina Galéria (Hal Köz 3., Tel.: 20/921-5747; 30/218-2162)

 

augusztus 17. 16.00 Rendhagyó tárlatvezetés az Alföldön

Dr. Gáborjáni Szabó Botond, a Debreceni Református Kollégium Múzeumának igazgatója vezeti végig a látogatókat az Alföld. Történetek kétszáz év magyar képzőművészetéből című kiállításon.

A tárlatvezetés ingyenes, csak a kiállításra szóló belépőjegyet kell megváltani.

Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)

 

augusztus 17-19. 18. Eötvös Kupa Nemzetközi Röplabdatorna

Program:

augusztus 17.

14.00 – 20.00 Mérkőzések (Debrecen, Balmazújváros, Kaba)

augusztus 18.

8.00 – 20.00 Mérkőzések (Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium)

20.30 Ünnepélyes felvonulás a Déri téren

augusztus 19.

8.00 -15.00 Mérkőzések (Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium)

14.30 Döntő (Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium)

15.10 A fiú győztes és a Magyar Szenior Válogatott gálamérkőzése

15.30 Eredményhirdetés (Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium)

Helyszín:

– Tóth Árpád Gimnázium (Debrecen, Szombati I. u. 12. – mindhárom nap)

– Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és AMI. (Debrecen, Bolyai u. 29. – vasárnap délután 14 órától)

– Diószegi Sámuel Közép- és Szakképző Iskola (Debrecen, Böszörményi út 23-27. – vasárnap délután 14 órától)

– Napraforgó Waldorf Általános Iskola (Debrecen, Kút utca 19. – vasárnap délután 14 órától)

– Fazekas Mihály Gimnázium (Debrecen  Hatvan utca 44– vasárnap délután 14 órától)

Tel.: 30/9658-158

 

augusztus 17 – 20. XXIII. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági, Élelmiszeripari és IX. Hortico Zöldség Gyümölcs Kertészeti Szakkiállítás

A legnagyobb létszámban és területen a hazai mezőgazdasági gépgyártók és forgalmazók mutatják be eszközeiket, szolgáltatásaikat, az érdeklődők találkozhatnak a legújabb növényvédelmi technológiákkal, vetőmag típusokkal, ill. a termesztés és tárolás gépeit, berendezéseit gyártó és forgalmazó cégekkel. Kiemelten fontos szerepet kap a sertés, juh, kecske, ló, szarvasmarha és baromfi állatfajták bemutatása, népszerűsítése. A vásár kitűnő lehetőséget kínál a magyar áruk termelőinek és vásárlóinak találkozására, ahol a helyszíni értékesítésen túl a termékek széles körű megismertetésére is lehetőség nyílik.

A Hortico Szakkiállítás keretein belül a zöldség -, és gyümölcsfeldolgozás eszközeivel, gépeivel, öntözéstechnikával és kertészeti eszközökkel találkozhatnak az érdeklődők.

Helyszín: DE AGTC területe (Böszörményi út 138., Tel.: 52/436-011)

 

augusztus 19. Extrém sport nap az Opera Közhasznú Egyesület szervezésében

A program ingyenes!

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

augusztus 19 – 21. A Hajdú Expressz ismét zakatol a karneváli forgatagban!

Idén augusztus 19-21-ig immár 2. alkalommal zakatol a Hajdú Expressz (HEXVAVE) a debreceni Ifjúsági Házban. A kiállításon láthatóak lesznek az egyesület tagjainak legújabb munkái, fejlesztései! A vonatok mintegy 30 méteres pályán közlekednek majd, digitális üzemben! Füstöl, sípol, dudál, a fék csikorog, és egyéb érdekes dolgokat lehet itt látni!

Ismét lesz digitális vonat vezetési lehetőség, a kicsiknek a favonatos terepasztal, a közösségi közlekedés iránt érdeklődőknek a DERKE ingyenes menetrenddel, játékos vetélkedővel, kirakó játékokkal, illetve utas jogi tanácsadással készül.

Szeretettel várunk minden kedves Érdeklődőt!

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

augusztus 20. 20.00 Fűszer – Csemege zenei foglalkozás – Karneváli különkiadás

A program ingyenes.

Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)

 

augusztus 20-ig Ethno-Trezor – Válogatott kincsek Déri György népművészeti gyűjteményéből

Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)

 

augusztus 21. 10.30 Szünidei matiné 

Filmklub a  Szivárvány­teremben: Nyúl Péter és barátai

Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19. Tel.: 52/502-474)

 

augusztus 22. 16.00 ‒ 17.00 Szatyor Termelői Udvar

Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)

 

augusztus 22. 19.00 Gourmet Vacsora

Helyszín: Erdőspuszta Club Hotel (Panoráma-Diószegi út ker., Tel.: 20/2999-444)

 

augusztus 22. 20.00 Demjén Ferenc koncertje

A Szabadság vándorai, Sajtból van a hold, Neked most kell eldöntened, Szerelemvonat és sorolhatnánk! Csak néhány példa Magyarország egyik legkedveltebb énekesének, Demjén Ferencnek a slágereiből. Demjén több generáció ikonja, dalait a fiatalok is jól ismerik és éneklik. A „mi Rózsink”, aki egyébként Diósgyőrben született, idén december 21-én már hatvanhetedik születésnapját ünnepli. Hat Bergendy, hat V’Moto-Rock és tizenhat szólóalbummal, négy koncert- és öt válogatáslemezzel a háta mögött méltán beszélhetünk terjedelmes életműről. 2008-ban ARTISJUS Díjat kapott az év koncertjéért, 2010-ben kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével, 2012-ben pedig Kossuth-díjat kapott. Azt sem sokan mondhatják el magukról, hogy játszottak tizenkétezer ember előtt Magyarországon. Olyan filmek betétdalaihoz írt szöveget és szerzett zenét, mint a Szerelem első vérig, a Moziklip vagy a Honfoglalás. Demjén vitathatatlanul egyedi hangja régóta ott él az emberekben, vagyis nem túlzás, ha azt állítjuk: ott van több nemzedék fülében is! Élvezzük együtt, nagyszülőktől kezdve az unokákig bezárólag a régi és új slágereket a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon!

Helyszín: Nagyerdei Szabadtéri Színpad (Nagyerdei Park, Tel.: 52/518-400)

 

augusztus 22. ‒ szeptember 10. Bálint Kálmánné Hímző Népi Iparművész, A Népművészet Mestere Kiállítása

Megnyitó: augusztus 22. 17.00

Helyszín: DMK Tímárház – Kézművesek Háza (Nagy Gál István u. 6., Tel.: 52/321-260, 30/6189-767)

 

augusztus 23. 14.30 és 15.30 Aqua Dance az Élményfürdőben

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

augusztus 23. 17.00 Generációk utcája – Utcaművészeti programok

Program:

17.00 Hepp Trupp Társulat előadása

Bábkészítés, kézműves foglalkozás, közös festés

19.30 Slambrecen – Slampoetry

21.00 Underground divatshow a Fashion Zone Modell Ügynökséggel

A program ingyenes!

Helyszín: Hal köz (Tel.: 52/415-498)

 

augusztus 23. 20.00 Fűszer – Csemege zenei foglalkozás

A MODEM belső kertjében tart zenei foglalkozást elektronikán innen és túl a Dub Székház csapata. A kertben a megszokott atmoszféra várja az érdeklődőket babzsákokkal, lávalámpával és vetítéssel.

A program ingyenes.

Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)

 

augusztus 23. Karnevál a Zsuzsival!

Helyszín: Hétvezér utcai megálló – Hármashegyalja (Tel.: 52/417-212)

 

augusztus 23-ig Ritók Lajos Élettérkép című kiállítása

A virágkarnevál ideje alatt a Benedek Elek Könyvtár a kirakatában (Piac u. 68.) is látható Ritók Lajos egyik alkotása.

Helyszín: Méliusz Benedek Elek Könyvtára (Piac u. 68., Tel.: 52/502-431)

 

augusztus 24. Babaruha vásár

Helyszín: Hódos Imre Rendezvénycsarnok (Kassai út 32-34., Tel.: 52/514-400)

 

augusztus 25 ‒ 29. Napraforgó Tenisztábor

A táborba 7-18 éves korig jelentkezhetnek az érdeklődők. Várjuk azok jelentkezését, akik most szeretnék elsajátítani a teniszjáték alapjait és azokét is, akik már jártasak a különféle játéktechnikákban és ismerik a szabályokat.

Elsajátíthatják a tenisz alapfokú ismereteit. Megtanulhatják a tenyeres-fonák ütést, az adogatást, a teniszjáték alapvető szabályait.

Az alapütésekből játszható további ütéseket tanulják meg, továbbá technikai és taktikai elemeket is gyakorolnak. Megismerik és elsajátítják a játékvezetés, jegyzőkönyvvezetés szabályait is. Kellemes környezetben, napi 4×60 perces edzésen vesznek részt felváltva, salakpályán és keménypályán.

Az oktatás párhuzamos csoportokban történik, külön kezdő és haladó csoportban, magas szakmai képesítésű edzők irányításával.

Minden táborozó részére felszerelést is biztosítunk.

Kísérő programként kézműves foglalkozásokon, játszóházakban alkothatnak a gyerekek. Szakmai vezető: Győrfi Imre teniszoktató, testnevelő tanár.

Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Háza (Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 1-3., Tel.: 52/716-698, 30/5660-252)

 

augusztus 25 – 29. Vadon Vándorai Nyári Tábor

A gyerekek a nagyerdei park lakóinak mindennapjaival, tartásuk titkaival ismerkedhetnek meg.

Helyszín: Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre u. 1., Tel.: 52/310-065)

 

augusztus 26. 10.00 Filmvetítés ajánlott és kötelező olvasmányok adaptációiból

Helyszín: Méliusz Tócóskerti Iskolai és Gyermekkönyvtára (Margit tér 19., Tel.: 52/324-029)

 

augusztus 26. 20.00 A Budapest Klezmer Band koncertje

Alig múlt el a Virágkarnevál, és a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon ismét egy különleges hangulatú eseményben lehet részünk, ugyanis a Budapest Klezmer Band ad koncertet. Az 1990 óta működő együttes előadásai rendkívüli élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. Zenei átiratokat játszanak, amelyeket az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc komponál. Ezek a dallamok Közép-Kelet-Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzott. A Budapest Klezmer Band külföldön és idehaza egyaránt ismert és közkedvelt. Felléptek a Madách Színház, Kerényi Imre által rendezett „Hegedűs a háztetőn” című musicaljében is. A Budapest Klezmer Band megkísérelte a klezmer és a klasszikus zene ötvözését is, művelve az évezred rendkívül divatos zenei formáját, a “crossing-over”-t. 2000 januárjában a Magyar Tudományos Akadémia Pro Kultúra Alapítványának kuratóriuma Kodály Zoltán Közművelődési Díjat adományozott a Budapest Klezmer Band-nek a jiddis zenei hagyományok ápolásáért és terjesztéséért; emellett az együttes 2003 augusztusában Artisjus-díjat kapott.

A klezmermestereknek ebből az alkalomból sztárvendégei is lesznek Falusi Mariann és Dunai Tamás személyében.

Helyszín: Nagyerdei Szabadtéri Színpad (Nagyerdei Park, Tel.: 52/518-400)

 

augusztus  26 – 29. Villámkötelezők – Filmvetítés az Újkerti Könyvtárban

Túl hosszú volt a nyár és már elfelejtetted? Vagy túl rövid és még nem volt időd elolvasni a kötelező irodalmat? Az Újkerti Könyvtárból kikölcsönözheted a teljes és a rövidített változatot és az elemzést is. Ha inkább a filmváltozatot szeretnéd megnézni, azt is megteheted. Szeretettel várunk barátaiddal, osztálytársaiddal együtt filmvetítéseinkre:

Program:

augusztus 26. 10.00 – A Pál utcai fiúk

augusztus 27. 10.00 – Az egri csillagok

augusztus 28. 10.00 – A kőszívű ember fiai

augusztus 29. 10.00 – Légy jó mindhalálig

Helyszín: Méliusz Újkerti Könyvtára (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/535-550)

 

augusztus 26. – szeptember 13. Baráth Pál festőművész kiállításának megnyitója

Helyszín: Méliusz Benedek Elek Könyvtára (Piac u. 68., Tel.: 52/502-431)

 

augusztus 26. – szeptember 23. Térbe Róva – Győri László szobrászművész kiállítása

Helyszín: Kölcsey Központ (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/518-400)

 

augusztus 27. 9.30 – 12.00 Játszani jó! – Kreatív délelőtt a Szivárvány­teremben

9.30 – 10.00 Papírszínházas mesemondás (kamishibai)

10.00 – 12.00 gyöngyfűzés, origami, társasjáték

Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19. Tel.: 52/502-474)

 

augusztus 27. 10.00 ‒ 12.00 Szünidei Matiné – Kreatív Foglalkozás Óvodásoknak És Kisiskolásoknak

Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Háza (Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 1-3., Tel.: 52/716-698, 30/5660-252)

 

augusztus 27. 10.00 ‒ 13.00 Kemencés Nap – Tészta Dagasztás, Formázás, Kelesztés, Sütés

Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Háza (Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 1-3., Tel.: 52/716-698, 30/5660-252)

 

augusztus 27. 10.00 Kézműves foglalkozás vakációzó diákoknak

Helyszín: Méliusz Tócóskerti Iskolai és Gyermekkönyvtára (Margit tér 19., Tel.: 52/324-029)

 

augusztus 27. 17.00 ‒ 18.00 Szatyor Termelői Udvar

Helyszín: DMK Tímárház – Kézművesek Háza (Nagy Gál István u. 6., Tel.: 52/321-260, 30/6189-767)

 

augusztus 28. 10.00 Szórakoztató gyermek- és családi filmek vetítése

Helyszín: Méliusz Tócóskerti Iskolai és Gyermekkönyvtára (Margit tér 19., Tel.: 52/324-029)

 

augusztus 28. 10.30 Szünidei matiné 

Filmklub a  Szivárvány­teremben: Mr. Popper pingvinjei

Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19. Tel.: 52/502-474)

 

augusztus 28. 17.30 ‒ 18.30 Szatyor Termelői Udvar

Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)

 

augusztus 28. 20.00 Fusio Group koncert

A hazai fúziós jazz műfaj első számú képviselőjének számító zenekar koncertje a MODEM belső kertjében.

A program ingyenes.

Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)

 

augusztus 29. 16.00 ‒ 17.00 Szatyor Termelői Udvar

Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)

 

augusztus 29. 19.00 Szép estéket, Debrecen! Évadnyitó gálaest

Helyszín: Nagyerdei Szabadtéri Színpad (Nagyerdei Park, Tel.: 52/417-811)

 

augusztus 30. 14.30 és 15.30 Aqua Dance az Élményfürdőben

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

augusztus 30. 17.00 Generációk utcája – Utcaművészeti programok

Program:

17.00 Duó Trió Utcaszínház előadása

Kézműveskedés középkori hangulatban.

19.30 Mandragora Consort középkori utcazene

20.30 Tűzszínház – Lángoló Csigák Zsonglőr csapat

A program ingyenes!

Helyszín: Hal köz (Tel.: 52/415-498)

 

augusztus 30. 20.00 Fűszer-Csemege zenei foglalkozás – MODEM Filmklub Speciál – Kimaradt jelenetek

A sercegő bakelitek, a változatos ritmusok mellett a vizuális élményt a MODEM Filmklub műsorra nem tűzött filmjeiből álló gigantikus montázs szolgáltatja a belső kertben.

A program ingyenes.

Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)

 

augusztus 31. 10.00 – 13.30 Idesüss a Figurásra! – Vojtina Kapunyitó

A nap eseményei:

10.00 – 10.15 Gólyalábas hívogató – Kapunyitó ceremónia az ORT-IKI-vel

10.15 – 11.00 Vitéz László és Vas Juliska – vásári bábjáték Fabók Mancsi Bábszínházának előadásában

11.00 – 12.45

Vitéz László próbatételek

Ördögtanoda

Játékos évadízelítők a 2014/2015-ös évad kínálatából

Szilágyi Barnabás Vitéz László játéka

Ügyes kezek – bábkészítés

Babusgató játékszőnyeg

12.45 – 13.30 Törökvész Vitéz, avagy Vitéz László és a törökök – vásári bábjáték

Fekete Dávid előadásában

Helyszín: Emlékkert (Kálvin tér, Tel.: 52/418-160)

 

augusztus 31. Emlékek Erdejében: Az Emlékvonat

Helyszín: Hétvezér utcai megálló – Hármashegyalja (Tel.: 52/417-212)

 

augusztus 31-ig A Magyar Kard Napja vívástörténeti kiállítás

Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)

 

szeptember 7-ig A glogówi kincs – Egy hordónyi ezüstpénz a középkori Lengyelországból kiállítás

Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)

 

szeptember 14-ig A fenséges geometriája. Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjtemény és a Vass László Gyűjtemény anyagából

A kiállításon két prominens magyar műgyűjtemény párbeszédén keresztül rajzolódik ki a modern és az avantgárd művészet magyarországi története. Így a tárlat Kassáktól és Csontvárytól kezdődően az Európai Iskola és a magyar neoavantgárd remekművein keresztül vezet el egészen a kortárs művészet különféle elvont és figuratív tendenciáiig, kifejezetten arra fókuszálva, hogy a fenséges fogalmán keresztül párbeszédet kezdeményezzen a vegytiszta absztrakció és a hagyományos természetábrázolás között.

Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)

szeptember 21-ig Alföld. Történetek kétszáz év magyar képzőművészetéből

A több mint száz munkát felvonultató kiállítás az Alföld és a képzőművészet kapcsolatából mutat be fejezeteket, egyedülálló válogatást tárva az érdeklődők elé. Így együtt soha nem látott remekművek, többek között Csontváry Kosztka Tivadar, Mednyánszky László, Lotz Károly, Tornyai János, Koszta József, Holló László és Fényes Adolf munkái mesélnek történeteket az alföldi festészetről, hagyományhűségről, progresszióról.

Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)

 

A rendezvényszervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

 

A programokról bővebb tájékoztatás a Tourinform irodában kérhető.

4024 Debrecen, Piac u. 20.

Tel.: 52/412-250

E-mail: debrecen@tourinform.hu