A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen – írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
Közölte, a Fidesz és a KDNP nem szavazatai mellett a Tisza Párt megszavazta a kormány erről szóló előterjesztését.
A parlament kedden 145 igen, 48 nem szavazattal elfogadta a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényt, amelynek a preambulum szerint a célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
A szavazatok megoszlása természetesen ezúttal is a párthovatartozáshoz köthető. A parlamentben jelen lévő összes tiszás és mi hazánkos igennel szavazott, a fideszes és KDNP-s honatyák viszont a “nem”-feliratú gombot választották – beleértve a Hajdú-Bihar megyét “képviselő” Papp Zsoltot és Vitányi Istvánt is.
Vitányi István még egy izmosat kommunistázott is ma – más témában, de szintén bálványa, Orbán Viktor védelmében:
“Ha egy régi kommunista megvádol egy hazugsággal, azt azért teszi, hogy az újkommunistákat segítse. Most újra próbálkoznak. Ugyanazt a szemenszedett hazugságot terjesztik Orbán Viktorról, amivel a rendszerváltás óta már többször rágalmazták. Minden esetben kiderült, hogy ennek semmi alapja sincsen. Már az Antall-kormány idején megtörtént a közszereplők átvilágítása, akkor sem találtak semmit. Minden tény, adat és dokumentum azt bizonyítja, hogy Orbán Viktor nem megfigyelt, hanem őt figyelte meg a kommunista államhatalom. A mostani utódok, az újkommunisták valójában miről akarják elterelni a figyelmet?”
– osztotta tovább a Facebook-oldalán pártja közleményét Hajdú-Bihar megye 4. számú, Berettyóújfalu központú választókerületének egyéni mandátumot szerzett fideszes képviselője.