Hivatalos bejelentést tesz a Helyi Választási Irodánál és a Helyi Választási Bizottságnál Nagy Péter Martin (BHO Egyesület) önkormányzati képviselő, miután önkéntes csapatával egy lehetséges választási jogsértést dokumentált a hajdúböszörményi időközi választás napján.
A bejelentés alapjául szolgáló, a helyszínen készült videófelvételen állítólag az látható, hogy több járművel – személygépkocsikkal és egy furgonnal – tömegesen szállítanak választópolgárokat egy érintett szavazóhelyiséghez. A gépjárművekben jelen volt a helyi roma önkormányzat elnöke is, aki a helyszínen úgy nyilatkozott, hogy csupán ismerősöket és rokonokat szállítanak.
A képviselő a történtek miatt hivatalos vizsgálatot és annak megállapítását kéri, hogy történt-e választási jogsértés, emlékeztetve arra, hogy a választási eljárásról szóló törvény értelmében a szavazóhelyiséghez történő tömeges szállítás korlátozott, és tilos az autóbuszos személyszállítás, valamint a nyilvános felhívás e célra.
A választási csalások leleplezésére specializálódött képviselő megerősített információkra hivatkozva azt is állítja, hogy a helyi roma önkormányzat a választás előtti napon sertéspörköltet osztott a mélyszegénységben élő helyi roma lakosoknak. Információi alapján a pörköltfőzésre közel másfél millió forintot szavazott meg a roma önkormányzat. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy a résztvevőket szóban bármilyen módon befolyásolták volna a szavazatuk leadásával kapcsolatban.
Nagy Péter Martin kiemelte: a választások tisztaságát érintő ügyekben elengedhetetlen a nyilvánosság tájékoztatása, ezért a dokumentált videófelvételt és a részleteket a hatóságok mellett a sajtó rendelkezésére is bocsátották.
Nem ez az első gyanús eset:
Nagy Péter Martin feljelentést tett a választási csalások miatt, túl van a tanúskodáson is