Református tanévnyitó Debrecenben

“A krisztusi szeretet minden egyes tantárgyban jelen lehet” – református tanévnyitó Debrecenben

Helyi hírek

Életformáló közösségnek nevezte az iskolát a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke a Kárpát-medencei református köznevelési intézmények országos tanévnyitó ünnepségén hétfőn Debrecenben, azt hangsúlyozva: a krisztusi szeretet minden egyes tantárgyban jelen lehet.

Ne maradj le a debreceni és országos hírekről!
👉 Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>
A legfrissebb hírekért kövess minket a Google News-on is

Steinbach József a Református Nagytemplomban, a Fekete Károly tiszántúli református püspök igehirdetését követő köszöntőjében kiemelte, hogy az anyaországban a hitoktatással együtt 150 ezer diák vesz részt református közoktatásban, ami “hatalmas ajándék, lehetőség és felelősség”.

Egy új tanév kezdetén fontos kimondani, hogy nem üres térbe, hanem Isten szeretetébe érkezünk, “Isten szeretetébe kapaszkodva indulunk el”.

“Ezért amikor tanévet kezdünk, valójában nem egyszerűen egy új etap munkáját kezdjük meg, hanem újra és újra rábízzuk magunkat a mi megtartó Istenünkre, aki előttünk jár, aki hordoz bennünket, és aki az emberi élet minden területén, így az iskolában is jelen van”

– hangoztatta a püspök.

Steinbach Jenő úgy fogalmazott, hogy amikor kárpát-medencei református tanévnyitót tartanak, valami fontosat tesznek láthatóvá. Azt, hogy bárhol éljen is egy magyar református közösség, ugyanannak a nagyobb üdvözítő történetnek, a legfőbb jónak a részei: “egy test vagyunk a Krisztusban” – emelte ki.

A zsinat lelkészi elnöke a diákokhoz szólva azt mondta, a jó iskola az a hely, ahol megtanulnak gondolkodni, nem félnek, hogy valami nehéz, tudnak vitatkozni, kimondják, ha tévednek, ahol meghallgatják egymást és együtt haladnak tovább.

Református tanévnyitó Debrecenben

A református közoktatás küldetése olyan embereket nevelni, akik tudnak felelősséget vállalni, különbséget tenni jó és rossz között, akiknek van tartásuk, identitásuk, és nem kell ellenséget keresniük – mondta a debreceni Nagytemplomban Steinbach József püspök, aki minden egyházi és nem egyházi közoktatási intézményre is kérte Isten áldását.

Czeti István, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium vallás- és egyházügyi helyettes államtitkára a tanévnyitón azt mondta, nemzetépítő munka, amit a református intézményekben végeznek.

A jó iskola több azoknál a falaknál, amelyek között a gyermekek a fiatal éveiket töltik: ott ismerkednek meg a későbbi életükhöz szükséges tudnivalókkal, tanulnak meg gondolkodni, ott formálódik a személyiségünk, ott tanulnak meg küzdeni és felelősséget vállalni
– hangsúlyozta a helyettes államtitkár megjegyezve, hogy az iskola a szülői nevelés mellett a másik legfontosabb hely, ahol az értékeinket kapjuk.

Czeti István méltatta a református oktatási intézményeknek az évszázadokon át betöltött szerepét a tudományos ismeretek, a magyar anyanyelvi oktatás terjesztése terén, utalva Debrecen, Sárospatak, Pápa, Nagyenyed, Kolozsvár messze földön híres kollégiumaira.

Ugyanakkor a múlt mellett a jelene is meghatározó a református iskolarendszernek, ahol nemzetépítő munka folyik. A magyar állam hálás az ott dolgozók munkájára, számít rájuk, mint ahogy “ők is számíthatnak ránk” – mondta a helyettes államtitkár.

Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezetője a tanévnyitón tanszerekkel megrakott iskolatáskákat adott át nehéz helyzetben lévő tanulóknak, és elmondta, hogy szerte a Kárpát-medencében 1300 táskát osztanak ki.

Beszámolt arról is, hogy az elmúlt években több mint 700 gyerek kapott támogatást a Nyilas Misi program keretében, a pályázati lehetőség októberben ismét megnyílik, miközben 63 településen tízezernél több iskolás felzárkóztatását segíti a szeretetszolgálat.

A debreceni nagytemplomi ünnepséggel hivatalosan is megnyitották a református iskolák 2026-27-es tanévét.

Fotó: Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség