A debreceni virágkarnevál

Nagyváradra és a környező településekre is elviszik a Debreceni Virágkarnevál négy kocsiját

Helyi hírek

Huszadik éve lépi át a magyar-román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21-22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók – közölték a szervezők szerdán sajtótájékoztatón Nagyváradon.

Ne maradj le a debreceni és országos hírekről!
👉 Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>
A legfrissebb hírekért kövess minket a Google News-on is

A Debreceni Virágkarnevál pár kocsija először 2006-ban lépte át a határt és jutott el Nagyváradra a két testvérváros közötti együttműködés részeként – idézte fel Borsi Imre Lóránt, a Bihar megyei karaván szervezője a Bihari Napló online kiadásának beszámolója szerint. Az együttműködés megmaradt, a debreceni virágkocsik közül pár augusztus 20. után évről-évre eljut Nagyváradra, és 2018 óta Bihar megye több magyarlakta településén is végigvonul.

A virágkocsik idén a dél-bihari szórványtelepüléseken vonulnak végig, melyek lakói korábban nem láthatták őket. A kompozíciók augusztus 21-én Ártándnál lépik át a magyar-román határt, majd napközben Nagyváradon lehet megtekinteni őket. Innen este Köröstarjánba vonulnak, ahol a templomtéren műsorral várják őket.

Másnap Oláhszentmiklós, Mezőbikács, Tenkegörbed, Tenke, Bélfenyér, Árpád és Erdőgyarak érintésével érkeznek meg Nagyszalontára, ahol este a Kossuth-szobor körül lesznek láthatók. Az alkalomból a hajdúvárosban is ünnepi műsort tartanak az Arany János Művelődési Egyesület szervezésében.

Idén négy virágkocsi érkezik Bihar megyébe. Hagyományosan köztük van a Szent Koronát ábrázoló, valamint Debrecen és Nagyvárad közös kompozíciója. Mellettük a Magyar Posta és a Richter Gedeon Zrt. virágkocsija is látható lesz.

A Bihar megyei karaván szervezésében a Partium Alapítvány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi szervezetei vesznek részt. A virágkocsik a Bors-Ártánd határátkelő érintésével térnek vissza Magyarországra.