Papp László polgármester

Papp László kiosztotta a lemondását követelő Tárkányiékat

Helyi hírek

Visszautasítom Tárkányi Zsolt és Tompa Enikő lemondásra felszólító közleményének minden mondatát – írja közleményében Papp László. Debrecen polgármesterét a napvilágra került durva szennyezési ügy miatt mindkét tiszás képviselő lemondásra szólította fel, erre reagált.

Papp szerint Tárkányiék nyilatkozata nem más, mint annak előkészítése, hogy a Tisza-kormány által felügyelt kormányhivatalnak ne kelljen sem a konkrét, sem a jövőbeni ügyekben felelősséget vállalnia a debreceni üzemek biztonságos és a környezetvédelmi szabályoknak megfelelő működésének garantálásáért.

A polgármester úgy véli, nyilvánvaló cél, hogy az ipari beruházások tekintetében elmossák a kormányhivatal mindenkori felelősségét, és azt politikai okokból Debrecen önkormányzatára és rá, mint polgármesterre hárítsák.

“A saját tevékenységemért, az önkormányzat hatáskörében hozott döntésekért mindenkor vállalom a felelősséget, de azt nem fogadom el, hogy politikai célok kiszolgálása miatt az önkormányzattól független döntésekért várjon tőlem bárki felelősségvállalást, így lemondani sem fogok”

– szögezte le.

Majd elkezdett mosakodni: azok a gyárak, munkahelyteremtő beruházások, amelyek az elmúlt 12 évben létrejöttek Debrecenben, kivétel nélkül a kormányhivataltól kaptak engedélyt, hiszen minden engedélyező hatóság a kormányhivatal részeként működik. NEM DEBRECEN ÖNKORMÁNYZATÁTÓL ÉS NEM A POLGÁRMESTERTŐL. Ez nem a felelősség elhárítása, ez tény – írta Papp.

Hozzátette, az építési engedélyeket, az iparbiztonsági engedélyeket és a használatbavételi engedélyeket az önkormányzattól független, a mindenkori kormányzat irányítása alatt álló hatóságok adják ki, és ellenőrzik a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően. Hogy a szabályozás megfelelő-e, az pedig a kormánytól és a parlamenttől függ. Egyikben sincs hatásköre az önkormányzatnak vagy a polgármesternek. Ha a szabályok nem megfelelőek, akkor tessék jobbá tenni, erre április 12. után minden lehetősége megvan a Tisza Pártnak és országgyűlési képviselőinek – szólított fel Debrecen polgármestere.

Papp szerint “farizeus” magatartás az önkormányzatra mutogatni, miközben a Tisza Párt kezében van a lehetőség a jogszabályok tetszés szerinti átalakítására.

“De nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy valójában csak a hergelés a cél, és nem a valódi cselekvés! Nem emlékszem arra, hogy akár Tárkányi Zsolt, akár Tompa Enikő iparbiztonság vagy környezetvédelem témában bármilyen javaslatot benyújtott volna a Parlament elé. A közösségi médiában megy a hergelés, de a cselekvésnek nincs nyoma a törvényhozásban”

– írta az önérzetes polgármester.

Papp szerint a fentiek tükrében különösen érdekes, hogy azután szólítja fel lemondásra Tárkányi Zsolt és Tompa Enikő, miután ajtót mutatott egy kínai vállalatnak a sorozatos szabályszegések miatt.

“De talán annak tükrében nem is véletlen, hogy Tárkányi Zsolt első útja megválasztott országgyűlési képviselőként Kapitány Istvánnal a CATL-hez vezetett. Ezt nyugodtan nevezhetjük szimbolikusnak. És annak tükrében sem véletlen, hogy Magyar Péter az első nemzetközi sajtótájékoztatóján kinyilvánította »abszolút nyitottságát« Kínával és a kínai befektetőkkel való együttműködésre”

– próbálta a felelősséget a jelenlegi vezetésre hárítani.

Így szól a Magyar Pétertől származó idézet, ami Papp szerint őt igazolja:

“Szerintem Kínának is az az érdeke és a mi érdekünk is, hogy nagyon jól tudjunk együttműködni, és, hogy kölcsönösen jól járjon mind a két ország, mind a két ország vállalatai. Mi ezen fogunk dolgozni, és még egyszer mondom, hogy nagyon szívesen megyek Pekingbe, és szeretettel várjuk a kínai vezetőket.”

A polgármester mindezek tükrében a leghatározottabban visszautasítja azt az állítást, miszerint munkáját a debreceniek hangjának elnyomásával végzi. Megint azzal jött, hogy 2024. június 9-én, az önkormányzati választáson, amelynek az akkumulátoripar központi témája volt, a debreceniek véleményt mondtak a munkájáról, és újabb 5 évre megbízták a polgármesteri feladatok ellátásával. A képviselők által kifogásolt akkumulátoripar debreceni szereplői akkor is ismertek voltak, azóta sem több, sem kevesebb nem lett belőlük – tette hozzá.

“Ahogy eddig is, úgy a jövőben is mindent megteszek Debrecen fejlődéséért és azért, hogy ez biztonságos körülmények között történjen. A Semcorp esetéhez hasonlóan határozottan fellépünk a jövőben is minden szabályszegéssel szemben, és arra kérjük a hatóságokat, hogy hasonlóképpen járjanak el!”

– zárta közleményét Papp László, Debrecen polgármestere.