Debrecenben lakhatási válság van – állapították meg a résztvevők a Susmus Caféban tartott kerekasztal-beszélgetésen. Bár a közösségi médiában sokan vitatják a probléma létezését arra hivatkozva, hogy Magyarországon kiemelkedően magas a saját tulajdonú ingatlanok aránya, a szakértők szerint a valóság korántsem ilyen fényes. A belépési küszöb drasztikusan megemelkedett, a lakáspiac eltorzult, Debrecen pedig albérletárakban már Budapest legtöbbet emlegetett kerületeivel vetekszik.
Május 29-én pénteken családias hangulatban gyűltek össze az érdeklődők a debreceni Susmus Caféban, hogy a város egyik legégetőbb problémájáról, a lakhatásról beszélgessenek. A rendezvény vendége Somogyi Eszter, a Városkutatás Kft. szociológus-közgazdász kutatója, valamint Dombi Mihály ökológiai közgazdász, a debreceni Szikra Mozgalom helyi elnöke voltak.
Megduplázódott a belépési küszöb
Somogyi Eszter rámutatott, hogy bár Debrecen helyi viszonyait részleteiben nem vizsgálta, az egyértelműen látszik, hogy a Budapesten kívüli nagyvárosok közül itt volt a legkirívóbb és legbrutálisabb az áremelkedés az utóbbi években.
“A lakásárak növekedése Magyarországon az európai nagyvárosok között is a legmagasabbak között volt. Ebben hatalmas szerepe van az elhibázott, impulzusszerű lakástámogatási rendszereknek, amelyek mindig a keresleti oldalt tolják meg anélkül, hogy a kínálatot bővítenék” – magyarázta a szociológus.
A legfrissebb KSH és ingatlanhirdetési adatok szerint a piacon a belépési küszöb a kétszeresére nőtt. Míg korábban a városi piacokon a legalsó szegmensben (a legrosszabb állapotú használt lakásoknál) 20-25 millió forint körül alakultak az árak, ez mára 40-50 millió forintra ugrott. Ez a hirtelen növekedés nemcsak az alacsony jövedelműeket, hanem a középosztályt is teljesen elvágja a lakásvásárlás lehetőségétől.
A beszélgetésen elhangzott az ingatlanfejlesztői oldal álláspontja is (akik az időpont ütközése miatt nem tudtak személyesen jelen lenni). A Dryvit Profi Kft. és a Realiscon Kft. visszajelzései alapján ők igyekeznek a debreceni árak alá lőni, és kifejezetten a fiatal pályakezdők igényeire szabott modern, hőszigetelt, pici kertes családi házakat építeni – ám ezek kezdőára is 63 millió forintnál indul, és már csak a Debrecen környéki településeken érhető el, a városon belül nem.
Befektetők uralják a piacot a gazdagok hiteleiből
Dombi Mihály a beruházói és kommentelői kognitív disszonanciára hívta fel a figyelmet. Miközben a fejlesztők hangzatos konferenciákon parkosított környezetről és madárcsicsergésről beszélnek, a valóságban “30 valahány négyzetméteres, gangos kaszárnyákat” építenek, ami 150 éves időutazás visszafelé.
Misi kiemelte: mára a politika is elismerte a lakhatási válságot, a kormányzati intézkedések azonban pont a jobb módúak szekerét tolják. Ezt támasztja alá a Magyar Nemzeti Bank (MNB) lakáspiaci jelentése, valamint a beszélgetésen idézett statisztika is:
Magyarországon a lakáshitelek 54%-át a legtöbbet kereső felső 20% kapja.
A társadalom alsóbb rétegei (a legalsó 30-50%) a bankok szemében eleve nem hitelképesek, így ők teljesen kiszorulnak mind a támogatásokból, mind a tulajdonszerzésből. Ennek következtében a lakáspiacon többségbe kerültek a befektetési célú vásárlások. Budapesten ez az arány már 50-55% felett van, és a vidéki nagyvárosokban is hasonló a trend: az államilag támogatott hitelekből a tehetősek vásárolnak ingatlanokat, amelyeket aztán bérleményként adnak ki.
Miért pont Debrecenben a legrosszabb a helyzet?
Dombi Mihály szerint Debrecenben három komoly keresleti motívum adódott össze szerencsétlenül, ami miatt a város mára az albérleti díjak és a lakásárak elérhetősége tekintetében Budapest legtöbb kerületét is megveri:
-
A hatalmas ipari beruházások (pl. BMW): megjelent egy fizetőképes, külföldi mérnöki réteg, miközben a munkaközvetítő cégek tömegesen veszik ki a családi házakat és lakótelepi lakásokat a vendégmunkások elszállásolására. Mivel ők fejenként fizetnek a tulajdonosoknak, a piaci árakat drasztikusan feltolják. (Ezzel párhuzamosan a környéken megjelentek a “horrorsztorik” is a túlzsúfolt, ágyváltásos rendszerben működtetett, kiszolgáltatott munkásszállásokról).
-
A felsőoktatási hallgatók tömege: Debrecen régiós központként rengeteg diákot vonz. A Debreceni Egyetem azonban ahelyett, hogy kollégiumokat építene, bontja azokat, így a hallgatók kiszorulnak a magánpiacra, ami minden év augusztus-szeptemberében hatalmas nyomást helyez az albérletárakra.
-
Természetes demográfiai mozgás: a vidékről beköltözni vágyók és a helyben felnövő fiatalok folyamatos kereslete.
Érdekességként megemlítették, hogy az olyan hasonló volumenű gyáripari fejlesztéseken átesett városokban, mint Kecskemét vagy a most induló Szeged, nem alakult ki a Debrecenhez mérhető, extrém piaci torzulás.
A bérlakásszektor teljes hiánya és a saját tulajdon csapdája
Magyarországon a lakáspolitika 30 éve kizárólag a magántulajdont támogatja, miközben a megfizethető önkormányzati bérlakásszektor folyamatosan fogy és amortizálódik. Források hiányában maguk az önkormányzatok sem képesek fenntartani ezt a rendszert.
A beszélgetés zárásaként a szakértők a “mindenáron saját ingatlant” akaró magyar mentalitást is elemezték. Dombi Mihály szerint ez a berögződés két okból is szomorú:
A magyaroknak szinte a kizárólagos vagyontárgya a saját lakásuk. A 93%-os saját tulajdonú statisztika mögött rengeteg olyan ember áll, aki egy elértéktelenedő, felújíthatatlan vidéki ingatlanban él, amiből soha nem tud továbblépni.
A röghöz kötöttség földrajzi és társadalmi értelemben is akadályozza a mobilitást. A rugalmas bérlakáspiac, a kollégiumok vagy a fiatalokat segítő “fecskelakások” hiánya miatt a fiatalok nem tudnak elindulni, szerencsét próbálni és rugalmasan munkát vállalni.
A lakáspiac elszakadt a realitásoktól: miközben a fejlődő régiós országokban (Lengyelország, Csehország) a bérek követték a növekedést, Magyarországon a bérszint vásárlóértéke elmarad a V4-es partnerektől. A lakhatási válság így valójában annak is a mérője, hogy a magyar dolgozók alul vannak fizetve, miközben a lakásárakat a versenyhiányos, oligarchizálódott építőipari környezet és a tőkések extraprofit-igénye hajtja felfelé a dolgozói rétegek kárára.
