Örömhírt jelentett be Facebook-oldalán az Alternatív Közösségek Egyesülete: megszűnt a “Nem akarunk Soros-irodát Debrecenbe” nevű Facebook-oldal, amely még 2018-ban jött létre.
A szervezet felidézte: abban az időszakban “lelkes, sokat látott szakértők” hozták létre az oldalt, hogy szerintük ezzel támogassák az egyesület társadalmi munkáját. Azt írták, ehhez kellett egy olyan városvezetés is, “amely nyíltan ellenségesen lépett fel egy átlagos, néhány munkatársat foglalkoztató helyi szervezet ellen, akik csak más civileknek akartak segíteni és jobbá tenni a környezetüket”.
Az AKE azt írta, hogy a Baross16 közösségei és az egyesület munkája éveken keresztül az oldal adminisztrátorainak kedvenc témája volt, mivel ők voltak a névadó szervezet, és a borítóképen is szerepeltek.
A szervezet szerint most úgy tűnik, hogy a “sokat látott szakértők” kiszelektáltak néhány általuk szerkesztett Facebook-oldalt, és “nem volt már továbbiakban szükség és igény a méltán híres Nem akarunk Soros-irodát becses munkájára”.
A bejegyzés ironikus hangvételben azt is felveti, hogy az adminisztrátorokon “túlságosan eluralkodott a lelkiismeretfurdalás”, majd úgy fogalmaznak: “ne aggódjatok srácok, mi megbocsátunk!”
A poszt végén az egyesület így búcsúzott az oldaltól: “RIP Nem akarunk Soros irodát Debrecenbe, 8 évig jó volt veled, de nem fogsz hiányozni, pukkanjon a pezsgő.”
Ilyen volt: