Tárkányi Zsolt, Kapitány István CATL

Tárkányi Zsolt rápirított a CATL-re: nyissák meg a bezárt vasútvonalat!

Helyi hírek

Informális egyeztetést folytatott a Magyarországon tartózkodó CATL-vezetőkkel Kapitány István, a leendő gazdasági és energetikai miniszter – erről számolt be szerdai Facebook-bejegyzésében Tárkányi Zsolt, a hajdú-bihari 1-es számú választókerület tiszás országgyűlési képviselője, aki maga is részt vett a találkozón.

A képviselő szerint a kínai vállalat magyarországi delegációja figyelemmel kísérte kampányát, így álláspontja nem érhette őket váratlanul. Mint írta: egyértelművé tette, hogy Magyarországon minden ipari tevékenység alapja a szabályok betartása, és kiemelt feladatának tekinti, hogy a hatóságok ezen a téren következetesen járjanak el.

Tárkányi márciusban – még megválasztása előtt – arról beszélt, hogy a CATL debreceni üzemében több tonnányi veszélyes vegyi anyagot tárolhattak olyan épületrészekben, amelyeket hivatalosan még nem adtak át, emellett dolgozók mérgezést is szenvedhettek. A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal később megerősítette, hogy valóban használtak át nem adott épületrészeket, ugyanakkor veszélyes anyagok miatt nem indított eljárást, a két érintett munkavállaló ügyét pedig a munkavédelmi hatóság vizsgálja.

Szerdai bejegyzésében a politikus azt is hangsúlyozta: egyetértettek abban, hogy a szabálykövető működés mellett a transzparens kommunikáció is kulcsfontosságú a társadalmi bizalom megteremtéséhez.

A 106-os számú vasútvonal is szóba került

Tárkányi Zsolt Vitézy Dávid leendő közlekedési és beruházási miniszter társaságában is egyeztetett a CATL képviselőivel. Mint tájékoztatott, szóba került a gyár kedvéért bezárt 106-os számú vasútvonal ügye is.

Tárkányi Facebook-videójában elmondta, világossá tette, hogy a Debrecen-Nagykereki vonallal az új kormánynak tervei vannak, így annak rövid időn belüli újranyitását szorgalmazzák.

“A Fidesz pusztított, mi újranyitunk” – állapította meg a tiszás képviselő.