“Maradjon az Úrrétje családi házas övezet” – ez volt a mottója annak a sajtótájékoztatónak, amit a Civil Fórum Debrecen Egyesület képviseletében Illés-Rácz Mariann és Balláné Csontos Ildikó önkormányzati képviselők, valamint helyi lakosok tartottak kedden.
A debreceni Bendegúz téren és környékén élő lakók petíciót indítottak annak érdekében, hogy megakadályozzák a társasházak további építését a kertvárosias övezetben.
Balláné Csontos Ildikó hangsúlyozta, a politikai pártok gyakran egymással vívják harcaikat, miközben a helyi ügyek háttérbe szorulnak. Ezért tartják kiemelten fontosnak, hogy a kisebb közösségek problémáit is felkarolják.
“Hozzám folyamatosan érkeznek a lakossági megkeresések, és nagyon hálás vagyok a bizalomért. Örömünkre szolgál, ha tudunk érdemben segíteni. Jelenleg is több ügyben dolgozunk, mint például Szepes, a Vekerítő, a Tégláskert és Júlia-telep fejlesztési kérdéseiben”
– emelte ki az egyesület képviselője.
Társasházak a kertvárosban? Eddig, és ne tovább!
A fórum fő témája a Bendegúz tér és környékének jövője volt. A helyiek azért fordultak a Civil Fórum Egyesülethez, mert a városrészben egyre több nagytelkes ingatlan helyére társasházakat építenek. A szabályozási terv jelenleg lehetővé teszi ezt, azonban a lakók szerint a folyamat veszélyezteti a kertvárosias hangulatot, növeli a forgalmat és túlterheli az infrastruktúrát.
“Ez egy csendes, családias környék, tele fákkal, madárcsicsergéssel, egy játszótérrel. Sokan azért választották ezt a városrészt, mert nyugodt és biztonságos” – mondta az egyik helyi lakos.
“Ha társasházak épülnek, a parkolási gondok csak fokozódnak. Bár előírás szerint minden lakáshoz tartozik egy garázs, a gyakorlatban a lakók inkább az utcán parkolnak. Ez már most is komoly problémát jelent a környéken”
– tette hozzá.
A szabályozási terv módosítását kérik
A lakók kezdeményezésére petíció indult, amelyben azt kérik, hogy a terület szabályozási tervét módosítsák oly módon, hogy csak ikerházakat lehessen építeni, társasházakat ne. A lakosok közel 200 aláírást gyűjtöttek össze alig egy hét alatt, ami a tömb nagy részének támogatását jelenti.
– A főépítész úr szerint nem lehetetlen a szabályozás módosítása, ha megfelelő társadalmi támogatottság áll mögötte. Ezért döntöttünk úgy, hogy hivatalosan is benyújtjuk a petíciót – mondta az egyesület képviselője.
A lakosok egyértelműen támogatják a változtatást, hiszen szerintük az elmúlt években a túlzott beépítés miatt a közlekedési viszonyok és az infrastruktúra állapota is romlott.
A lakók számára az is gondot jelent, hogy az egyre több a társasház miatt a közművek nem bírják a terhelést. Egy nagyobb esőzés után például a szennyvízhálózat már most is visszaengedi a vizet, ami sokszor a garázsokban köt ki. Ha még több lakás épül, a helyzet csak rosszabb lesz.
Hogyan tovább?
A fórum végén a szervezők megerősítették, hogy a petíciót a napokban hivatalosan is benyújtják a főépítészi irodának. A cél, hogy a szabályozási terv módosításával megakadályozzák a további társasházépítéseket, és hosszú távon megőrizzék a városrész kertvárosias jellegét.
A lakók elszántak: ha kell, további lépéseket is tesznek az ügy érdekében. Egyelőre azonban bíznak abban, hogy a városvezetés meghallja a kérésüket, és figyelembe veszi az ott élők érdekeit.