2024. december 11-én körözést adott ki Beke Ivett ellen a Debreceni Járásbíróság. A kebelcsodát közokirat-hamisítás miatt vonnák felelősségre.
Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője a debreceni önkormányzati portál érdeklődésére közölte, a vádlott jelenléte a bírósági eljárásban kötelező, azonban a büntetőeljárás során a nő ismeretlen helyre távozott, ezért a bíróság elfogatóparancsot bocsátott ki vele szemben.
A vádirat szerint a vádlott 2023 októberében Debrecenben közlekedett egy bérelt személygépkocsival, amikor intézkedés alá vonták. Az igazoltatás során a vádlott személyazonosságának, valamint vezetési jogosultságának igazolására az intézkedő rendőrjárőrnek átadott egy másik személy nevére kiállított vezetői engedélyt, valamint ugyanazon személy nevére kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolványt.
Az intézkedés során a rendőr a központi nyilvántartóból a nála lévő okoseszközzel lekérte az iratokat, ekkor kiderült, hogy az átadott igazolványok nem a vádlott nevére szólnak, ezt követően a vádlott elmondta a valódi nevét, és az adatait is tisztáztak. Beke Ivett elmondása szerint azért igazolta magát a más nevére kiállított okmányokkal, mert vezetői engedélyét korábban visszavonták.
A zirci születésű Beke (Gerván) Ivett táncosként és hostessként dolgozott mielőtt jelentkezett a 2006-os Playmate of the Year versenyre, ahol bejutott a legjobb 12-be. 2007-ben az augusztusi nyuszis magazinban szerepelt a címlapon. A magyar Pamela Andersonnnak is emlegett playmate 2009-ben a CKM magazin címlapján szerepelt. Saját tánccsoportja koordinálásával és fejlesztésével is foglalkozik.