Ahogyan arról a Szegedi Nap is beszámolt, hosszú évek óta csúfitotta Szegeden, a Kukorica utcában található egyik panel alját a falfirka. Néhány nappal ezelőtt azonban, az említett falon található firkálmányokat színes mesehősökre cserélték, az ott lakók kezdeményezésének köszönhetően ugyanis kifestették a játszótérre néző falfelületet.
Az ötlet Móricz Gáborhoz, egy ott lakó édeapához köthető, aki szerette volna, ha a gyermekei olyan környezetben nőnének fel, ami szép, kellemes és jó hatással van a fejlődésükre. Ezért néhány hete gyűjtést indított, hogy a gyermekek ne a koszos és telefirkált falat lássák, hanem kulturált környezetben játszhassanak. A férfi a megfelelő engedélyekkel kapcsolatban egyeztetett az önkormányzattal, akik ezt követően összekötötték őt a társasház közös képviselőjével, aki segített a kezdeményezés hivatalos lebonyolításában.
A hír gyorsan Szeged polgármesterének a fülébe jutott. Botka László magánszemélyként 20 ezer forinttal támogatta a lakossági kezdeményezést, erről Facebook oldalán értesítette az ott lakókat és az ötletgazdát.
A Kukorica utcai játszótér oldalában található panelház falán a Bolondos dallamok figurái, Szilveszter, Csőrike, Tapsi Hapsi és Marvin kapott helyet.
A munkát az ismert művész, Molnár Zsolt nevével fémjelzett Szegedi Graffiti Dekor végezte.
Fotó: Frank Yvette